Oldal kiválasztása

Modern Warfare 2 – Egymilliárd dollárnál tart

Modern Warfare 2 – Egymilliárd dollárnál tart
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Bobby Kotick, az Activision elnöke egy közleményben jelentette be, a Modern Warfare 2 novemberi premierje óta több mint egymilliárd dollárt termelt a kiadónak.

A Call of Duty sorozat eddigi legsikeresebb epizódja, a Modern Warfare 2 még november elején jelent meg, a játék pedig az első öt nap alatt több mint 550 millió dollár bevételt generált. Azóta eltelt közel három hónap, az Infinity Ward akciójátéka iránti kereslet azonban nem nagyon akar lankadni, ugyanis ez idő alatt több mint egymilliárd dollárt termelt a játék. Bobby Kotick, az Activision elnöke úgy nyilatkozott, minden előzetes várakozásukat felülmúlta a játék hihetetlen eladási mutatója, és a Call of Duty sorozat ezzel bebizonyította, hogy a szórakoztatóipar egyik legütőképesebb piaca a játékipar, a Modern Warfare 2 ugyanis több mozis, illetve videójátékos rekordokat adott át a múltnak.

 

A játékhoz kapcsolód másik hír, hogy az ELSPA felmérése szerint az Egyesült Királyság legnépszerűbb PlayStation 3-as alkotása is a Modern Warfare 2 volt. A felmérés eremdénye igazából abból a szempontból érdekes, hogy világszerte az X360-as verzió volt kelendőbb, a szigetországban mégis a Sony gépére kapkodták el a legtöbb példányt. Az Activision FPS-e így olyan produkciókat előzött be, mint a PS3 exkluzív Killzone 2, Uncharted 2, vagy a multiplatform FIFA 10 és az Assassin’s Creed2.

 

PlayStation 3:

 

1. Call Of Duty: Modern Warfare 2
2. FIFA 10
3. Assassin’s Creed II
4. Killzone 2
5. Uncharted 2: Among Thieves

 

PlayStation Portable:

 

1. FIFA 10
2. FIFA 09
3. Gran Turismo
4. Ratchet & Clank: Size Matters
5. LittleBigPlanet

Translate »