Oldal kiválasztása

Visszaestek a dobozos játékok eladásai a briteknél

Visszaestek a dobozos játékok eladásai a briteknél
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Bár több platformon is több, új, dobozos játékot vásároltak tavaly a britek a 2008-as adatokhoz képest, összességében mégis visszaesés volt elkönyvelhető, ráadásul közel húsz százaléknyi.

 

A Chart-Track legfrissebb adatai szerint az Egyesült Királyságban tavaly tizennyolc százalékkal kevesebb, új, dobozos játékot vásároltak a felhasználók, mint egy évvel korábban, azaz, 2008-ban. A két fejlődőképes platform a PlayStation 3 és az Xbox 360 volt, ezen masinákkal kompatibilis szoftverekből többet pakoltak kosarakba 2009-ben, mint azt megelőzően. A Sony gépezetén 14%-os növekedés volt tapasztalható, így tavaly 11.9 millió játékot értékesítettek rá (£342 millió), míg az Xbox 360 esetében ez a szám 9%, ami 16.2 millió eladott játékszoftvert takar (£459 millió). A Nintendo Wii-re vásárolt játékok azonban már visszaesést pordukáltak, tízszázaléknyit (18.1 millió eladott példány), a DS-nél pedig kemény 24%-os hanyatlást jegyeztek (14.6 millió eladott szoftver). A PlayStation Portable sem dicsekedhet növekedéssel, a dobozos játékok eladásai ezen a platformon 32%-kal csökkentek a briteknél, amely darabszámban mérve 2.8 millió eladott UMD-t jelent a gyakorlatban (£44 millió). Összességében a teljes játékszoftver piac hanyatlása 2009-ben 12%-os volt.

 

Translate »