Oldal kiválasztása

FRISSÍTVE: Alien Breed Evolution – Decemberben X360-ra

FRISSÍTVE: Alien Breed Evolution – Decemberben X360-ra

Az Amigás korszakban hódított az Alien Breed, ami két hét múlva, december 16-án kapja meg felújított verzióját, ami először X360 exkluzívként debütál. A másik két platformra, PC-re és PS3-ra csak 2010-ben érkezik a Team 17 játéka.

A Team 17 még a nyár közepén jelentette be, hogy 1991-ben debütált Alien Breed játékukba ismét életet lehelnek és egy Steames, valamint XBLA-n és PSN-en elérhető verzió formájában még idén elérhetővé teszik a három részre szabdalt produkciót. A csapat ma kicsit pontosította a helyzetet, a játék első része ugyanis valóban most decemberben ékezik – egészen pontosan december 16-án -, de első körben csak X360-ra. A 800 MS pontba kerülő első részbe a PC-s és PlayStation 3-as tábor csak 2010-ben kóstolhat bele.

 

John Dennis, a Team 17 designért felelős menedzsere az RPS-nek arról is beszélt, hogy mindegyik epizód egy különálló rész lesz, melyek mindegyike élvezhető lesz külön-külön, de az epizódok végén lévő óriási cliff-hanger befejezés élményétől esnek el azok, akik lemaradnak esetleg egy-egy részről. A fejlesztők ugyanis a hatalmas csavarok megoldását, kibogózását a következő részekre hagyják. Dennis arról is mesélt, hogy mindegyik misszió sajátos, egyedi világgal bír majd, ahol mindig újabb és újabb fegyverek állnak majd rendelkezésünkre, mindig más és más alienek törnek az életünkre. Egy-egy epizód durván 5-8 órás játékélményt kínál.

 

Az örömteli hírek mellé négy vadonatúj gameplay videó is befutott.

 

Frissítve: 2009.12.05. 20:54:50

 

A sok-sok gameplay jelenet mellé befutott egy bemutatkozó teaser videó is. Csekk!

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás

Translate »