Oldal kiválasztása

Prince of Persia: The Forgotten Sands bejelentés

Prince of Persia: The Forgotten Sands bejelentés
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A UbiSoft teljesen váratlanul, de bejelentette a korábban már pletykált új Prince of Persia játékot, a Prince of Persia: The Forgotten Sands-et, ami az előző Prince of Persia trilógiához nyúl majd vissza.

November elején jelentettük, hogy a UbiSoft elhintette, valóban készül egy új Prince of Persia játék. Akkor még azt hittük, csak 2010 tavaszán jelenti be hivatalosan a francia csapat a Herceg új kalandját, azonban teljesen váratlanul már ma kiadott a stúdió egy hivatalos sajtóközleményt, amiben leleplezi a Prince of Persia: The Forgotten Sands címen futó új epizódot.

 

A kommünikéből kimazsolázott információk alapján kiderült, a játék 2010 májusában fog megjelenni, állítólag konzolokra és handheld masinákra, és meglepő módon nem az előző játék történetét viszi tovább a UbiSoft, hanem visszanyúl az előző  trilógiához, a Sands of Time-hoz. Mindez azt is jelenti, hogy búcsút inthetünk az "új" Hercegnek és segítőjének, Elikának. A játék bemutatkozó videóját a december 12-én esedékes VGA 2009-en mutatják be.

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »