Oldal kiválasztása

Kane & Lynch 2 infómorzsák

Kane & Lynch 2 infómorzsák
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Xbox World Magazine 360 és a Playstation Official Magazine legfrissebb számaiban új részletek láttak napvilágot a nemrég hivatalosan is bejelentett Kane & Lynch 2-ről.

Múlt héten erősítette meg az EIDOS és az IO Interactive, hogy valóban fejlesztés alatt áll a Kane & Lynch 2, melyben ezúttal Lynch karakterén lesz a hangsúly. A 2011-ben valószínűleg Bruce Willis főszereplésével film formájában is bemutatkozó produkció folytatása ezúttal is Michael Mann filmet, a Collateralt veszi alapul, bár annak sztorija helyett inkább a megvalósításban mutatkozik majd ez meg. Az Xbox World Magazine 360 információ szerint ugyanis a beállításokat és a kamerahasználatot emelik majd át, ami így kicsit dokumentumfilmes lesz. A magazinban megjelent infók szerint, ha például elkezdünk rohanni, akkor a kamera kicsit lemarad és ide-oda himbálózva próbál utólérni, amikor pedig épp meglőnek minket, akkor mintha az operatőr kapott volna találatot, kissé hátrahököl.

 

A Playstation Official Magazine pedig megerősítette, a játékban a "Down Not Dead" mechanika fog működni, azaz egy végzetesnek hit találatkor főhősünk nem fog azonnal padlót fogni, hanem egy utolsó lehetőséggel élve lelőhetünk mégegy ellenfelet, így pedig életerőnk újratöltődik. Mivel a játék egy intenzív, pergős játékélményt kínál, rengeteg brutalitással fűszerezve, így az élvezhetőség érdekében ez tűnt az egyetlen ésszerű megoldásnak.

Translate »