Oldal kiválasztása

Alan Wake – Esetleg korábban is jöhetett volna?

Alan Wake – Esetleg korábban is jöhetett volna?
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Matias Mylllyrinne, a Remedy munkatársa az EGTV aktuális adásában nyilatkozott a jövő tavasszal érkező játékról, amikor elkotyogta, már réges régen megjelenhetett volna

Az EGTV aktuális adásában a készítők a Remedy egyik munkatársát, Matias Mylllyrinnet faggatták, aki elárulta, a 2005 óta fejlesztés alatt álló produkció akár kicsit korábban is érkezhetett volna, de a stúdió mindenképpen egy olyan minőségi termékkel szeretne visszatérni a játékipar vérkeringésébe, amiért a kiadott pénz minden egyes fillérje megéri majd. Az Alan Wake egyelőre csak X360-ra lett datálva, valamikor 2010 tavaszán érkezik a Microsoft konzoljára.

 

Az Alan Wake egy nyugodt, csendes, festői környezetben, a hegyek közötti völgyes vidéken meghúzódó Bright Falls-ban játszódik, ahova főhősünk alkotói válsága és nem utolsó sorban álmatlansága miatt menekül, hátha a friss hegyi levegő helyrerázza. Alan feleségével, a szerető Alice-szel érkezik, de az ara titokzatos körülmények között eltűnik, feladatunk tehát nem lehet más, mint megtalálni kedvesünket. Főhősünk pedig arra a következtetésre jut, hogy legújabb regényének vázlata lehet a megoldás kulcsa, a probléma csak az, hogy emlékeink szerint kéziratunk nem létezik, egyetlen sort se véstünk, mégis ez az egyetlen nyom, amin elindulhatunk. Az Alice utáni nyomozás során pedig egy igazi pszicho-thriller cselekménye bontakozik ki előttünk, ugyanis az "elveszettnek" hitt részletek felkutatása után a megtalált információkat elolvasva pontosan megtörténik mindaz, amit a papírra vetettünk. A Sötétség megelevenedése, a minket körülvevő környezet pedig azon mesterkedik, hogy megakadályozzon minket célunk elérésében. Mindezt a megvalósítás, miszerint felolvassuk kéziratunk megtalált szeletkéit érdekes, sőt, mondhatni új színt visznek a "találd meg az eltűnt személyt" játékmenetbe, hiszen Alan narrációjával gyakorlatilag egy tévéadáshoz hasonlítható prezentációba csöppenünk – Twin Peaks, ismerős? A külső fenyegetés mellett pedig Max Payne-hez hasonlóan, Alan Wake-nek is meg kell küzdenie majd belső démonaival.

Hozzászólások

Translate »