Oldal kiválasztása

Megérkezett a Windows 7

Megérkezett a Windows 7
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tegnapi premier után hivatalosan is elérhető a boltok polcain a Windows legújabb operációs rendszere, ami öt különböző verzióban lesz megvásárolható.

Tegnap késő este a Mammut bevásárlóközpontban tartotta a Microsoft a Windows 7 premier buliját, ahol éjféltől már hivatalosan is megvásárolható volt a termék. A cég hazai képviselete által kiadott sajtóközleményből minden részletes infót megtudhattok az új rendszerről, többek között azt is, miben különbözik majd az öt választható verzió:

 

"A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy világszerte megkezdte új operációs rendszerének kereskedelmi forgalmazását. A látványos mozzanatokkal színesített eseményen Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója foglalta össze a Windows 7 legfontosabb tulajdonságait, majd ismertette az új alapszoftver várható piaci fogadtatásáról, valamint az informatikai ágazatra gyakorolt hatásairól készített előzetes felmérések eredményeit.
 
A Microsoft új operációs rendszere az eddigieknél jelentősen gyorsabb számítógép-indítást tesz lehetővé, újszerű grafikai megoldásaival és funkcióival nemcsak a felhasználók munkahelyi tevékenységét teszi egyszerűbbé, hanem az otthoni alkalmazások terén is új lehetőségeket nyújt, a média-állományok kezelésében és megosztásában például egyedülálló megoldásokat kínál.

A Windows 7 részét képezi az Internet Explorer 8 böngésző is, amely a legjobban védi az internetező felhasználókat a megtévesztő kártevők ellen.

A fejlett processzor-kezelésnek köszönhetően a számítógépek alacsonyabb energiafogyasztással üzemeltethetők, ami főként a noteszgépek és netbookok mobil használata esetében jelent komoly előrelépést.

A Windows rendszerek egyenszilárdságú felépítését és működését kiszolgáló oldalról a szintén most bejelentett MS Windows Server 2008 R2 biztosítja.
 
Steve Ballmer New York-i beszédében külön köszönetet mondott azoknak az „önkénteseknek”, akik az előzetes verziók kipróbálása során szerzett tapasztalataik visszaküldésével segítették a fejlesztők munkáját. A felhasználói elvárások folyamatos visszajelzése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a végeleges verzióban elérhető funkciók és szolgáltatások minél tökéletesebben igazodjanak az otthoni és vállalati felhasználói igényeihez. Világszerte 8 millióan vettek részt a béta változat véleményezésében. A magyar felhasználók kiemelkedő aktivitást mutattak a tesztelési időszakban: a népesség számához viszonyítva a legtöbben Magyarországról vettek részt a Windows 7 bétatesztelési fázisában megvalósult fejlesztések segítésében. Bizonyára ennek is köszönhető, hogy a Windows 7 piaci részesedése Magyarországon már a bejelentés idején is 3 százalék fölött van, azaz már most is ötször annyi számítógép bejelentkező képernyőjén jelenik meg Windows 7 emblémája, mint versenytársaié.

Öt változatban kapható

Magyarországon október 22-től közel ezer viszonteladó kezdi meg az új operációs rendszer forgalmazását, a számítástechnikai szaküzletek többségében pedig már a Windows 7-tel telepített noteszgépeket és PC-ket lehet megvásárolni.

A forgalmazóknál négy különböző szoftvercsomag kapható: a Windows 7 Home Premium elsősorban az otthoni felhasználók számára ajánlható, a Windows 7 Professional a kis- és középvállalkozásoknak nyújt optimális szolgáltatás-csomagot, a Windows 7 Ultimate a legmagasabb otthoni igényeket is kielégíti, a Windows 7 Enterprise pedig kifejezetten a nagyvállalatok által kihasználható funkció-együttest kínálja. Az év végéig tartó bevezetési időszakban mind a lakossági piacon, mind a vállalati szegmensben több kedvezményes konstrukciók várja a vásárlókat és ügyfeleket. Az ötödik változat a Windows 7 Starter, amely azonban kizárólag netbookokra telepítve érhető el.

Az előzetes felmérések szerint a Magyarországon jelenleg működő mintegy 4 millió számítógépből 2,2 millió alkalmas a Windows 7 futtatására, a szaküzletek polcain jelenleg található PC-k és noteszgépek mindegyike képes az új operációs rendszer fogadására.
 
A Pannonnál már váltottak

Magyarországon a nagyvállalatok közül elsőként a Pannon GSM Távközlési Zrt. vezette be a Windows 7-et, amely októberben a társaság több mint 200 PC-jén fut éles üzemben. A jelenlegi tervek szerint egy éven belül a több mint kétezres PC-park 97 százalékán a Windows 7-s embléma jelenik meg bekapcsolás után. A cég informatikai szakemberei az első próbaverziók megjelenése óta tesztelték a Windows 7-et, kedvező tapasztalataik mellett kiemelt szempont volt, hogy a Pannon számára fontos alkalmazások kompatibilitási tesztjei is sikeresen zárultak.

Az előrejelzések szerint az első évben a hazai nagyvállalatok 22-30 százaléka frissít Windows 7-re, 2012-ig pedig 75 százalékuk telepíti majd az új operációs rendszert.
 
Premier október 31-én

A Windows 7 széleskörű hazai premierjére október 31-én, szombaton a Papp László Sport Arénában kerül sor, ahol a Budapest Game Show keretében az érdeklődők több számítógépen és szakmai előadáson is megismerkedhetnek az új operációs rendszer tulajdonságaival. Az egész napos, családi programokban is gazdag rendezvény látogatói kedvezményes áron vásárolhatnak Windows 7-tel telepített noteszgépeket, netbookokat."

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »