Oldal kiválasztása

Crackdown 2 – Megérkeztek az első infók

Crackdown 2 – Megérkeztek az első infók
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Game Informer aktuális számának címlapján és egy több oldalas előzetes formájában foglalkozik az idei E3-on bejelentett játékkal.

Az idei E3-on leplezte le a Microsoft a Crackdown második részét, melyről idáig nem sok érdemi információval rendelkeztünk. Szerencsére ennek vége, ugyanis a Game Informer magazin aktuális számában nemcsak a címlapon foglalkozik a játékkal. Egy több oldalas előzetesben végre lerántja az újság a leplet az első, várva várt részletekről, amit most mi is megosztunk Veletek.

 

A játék helyszínéül ugyanaz a város szolgál majd, melyet az első részben már egyszer megtisztítottunk a bűnözéstől, azonban a közben eltelt évek alatt a metropolisz már korántsem olyan képet fest, ahogy azt magunk mögött hagytuk. A második részben egy ismeretlen zombivírus ütötte fel a fejét, amit a játékból ismert Ügynökségnek nem sikerült elhárítania, ezért a civil lakosság fellázad ellenük és szervezetekbe verődve próbálják érvényre jutattni követeléseiket. Az egyik ilyen banda a The Cell, amely az Ügynökség helyét szeretné átvenni a városban, így egyik fő feladatunk a csoport felszámolása lesz.

 

Főbb változás, hogy az ellátó pontokat száműzték a második részből, így a jövőben az ügynökök bárhol és bármikor kérhetnek utánpótlást, mely sokkal változatosabb kínálatból áll majd, így rengeteg új fegyver és eszköz áll majd rendelkezésünkre. A játékot készítő Ruffian a bossfightok tekintetében is a változatosságra törekszik, ahogy a küldetések repetitív jellegét is száműzi a folytatásból. A többjátékos módusz Négy fős kooperatív játékmód mellé 16 fős multiplayer csatározást ígér, mely során különleges fegyvereket, felszereléseket, bónuszokat szedhetünk fel.

Translate »