Oldal kiválasztása

Massive Action Game – Csak januárban érkezik

Massive Action Game – Csak januárban érkezik
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Igaznak bizonyultak a korábbi pletykák, és a Massive Action Game, a Zipper Interactive és a Sony új multimókája valóban csak 2010-ben jelenik meg, így felrúgva az eredeti terveket, először Észak-Amerikában támad a játék.

Július közepén még arról cikkeztünk, hogy az amerikai GameFly, illetve GameStop áruházláncak idén novemberről 2010 januárjára módosították a Massive Action Game megjelenését. Ez a korábbi pletyka végül ma délután hivatalossá vált, ugyanis a játékot készítő Zipper Interactive hivatalosan is megerősítette, Észak-Amerikában 2010. január 26-án jelenik meg a multiplayer élvezetekre kihegyezett produktum, mely PS3 exkluzív címként kerül fel a boltok kínálatai közé.

 

A Sony viszont európai megjelenési dátumot nem közölt, így nem tudni, hogy az egyszerre 256 játékos megmozgatására is képes, komplex, összetett küldetéseket felvonultató shooter hozzánk mikor kerül fel a boltok kirakataiba.

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »