Oldal kiválasztása

Final Fantasy XIII – Európában 2010 végén?

Final Fantasy XIII – Európában 2010 végén?
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Yoshinori Kitase, a Final Fantasy XIII producere egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a japán premier után egy éven belül érkezhet meg Európába a játék, ami 2010 végét jelentené.

Kitase a Videogamernek adott interjúban úgy nyilatkozott, hogy a Square Enix mindenképpen szeretné minimalizálni a Japán és a nyugati régiók közötti megjelenési időpontok közötti távolságot. Az előző részeknél jellemző volt, hogy először Japánban debütált a produkció, amit fél-egy éves késéssel követetett az észak-amerikai premier, és csak ezután érkezett meg Európába is az aktuális Final Fantasy rész. Kitase kijelentette, szeretnék ezt az időt minimálisra csökkenteni, ami minden bizonnyal azt jelenti, hogy Észak-Amerikában és Európában és 2010 végén érkezne a Final Fantasy várva várt tizenhármas sorszámú epizódja.

 

Ennek érdekében már el is kezdték a szinkronmunkálatokat, elkezdték lokalizálni a játékot, így hiába a korábbi recept, miszerint előbb Japán kap a sorozat aktuális darabjából, a nyugati régiókra érvényes megjelenés egy és ugyanazon időt jelenti majd.

Translate »