Oldal kiválasztása

Assassin’s Creed 2 – Novemberi megjelenés?

Assassin’s Creed 2 – Novemberi megjelenés?
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az egyik legnagyobb internetes webáruház CEO-ja, Dan DeMatteo szerint novemberben érkezhet meg a polcokra az Assassin’s Creed folytatása, melyben Velence középkori utcáin kalandozhatunk majd.

DeMatteo reményei szerint az idei esztendő egyik legerősebb hónapja lehet a november, ugyanis állítása szerint a karácsonyt megelőző hónapban olyan címek kerülhetnek fel a polcokra, mint az Assassin’s Creed 2 vagy a Modern Warfare második része. Októberben a Tekken 6, illetve a Bioshock 2 borzolja majd a kedélyeket, illetve több Nintendo termék is napvilágot lát majd.

 

Sebastien Puel, az Assassin’s Creed 2 producere a NowGamernek adott interjúban elárulta, hogy az első részhez képest háromszor több UbiSoft alkalmazott dolgozik a játékon, így közel 450 ember szorgoskodik a játék körül.  Az előző epizódot fejlesztő kemény mag természetesen megmaradt, hiszen ők ismerik a legjobban a játékot, aminek A-tól Z-ig való fejlesztése több mint négy évet vett igénybe.

Translate »