Oldal kiválasztása

Prototype – Reveal Trailer 2

Prototype – Reveal Trailer 2
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Régóta nem hallatott magáról a Radical Entertainment produkciója, azonban jó ideje tudni véltük, hogy az idei CES-en valamivel előállnak. Egy új videóval leptek meg minket, melyben Alex Mercer darabjaira szedi New York-ot.

Az Activison és a Vivendi egyesülésekor még úgy tűnt, hogy Alex Mercer kalandjai nem látnak napvilágot, azonban a kiadó rábólintott a nyílt játékmenetet kínáló alkotársa,mely az idei CES-en egy vadonatúj kedvcsinálóval jelentkezett.

Mercer egy titkos laboratórium betegágyán fekve tér magához. Nem tudja hogyan került ide, azt sem tudja, hogy valójában Ő maga kicsoda. Az sem biztos, hogy emberként került ide, annyi viszont biztosra vehető, hogy emlékfoszlányai utolsó maradékát is eltűntették agyából, így hát nem lehet más célja, mint kideríteni, hogy ki is Ő valójában. A laboratórium rideg folyosóit elhagyva New York forgalmas utcáin találjuk magunkat, emberekkel lépünk kapcsolatba, majd rádöbbenünk a rideg valóságra. Nem csak emlékeinket törölték. Képesek vagyunk mások képességeit és adottságait magunkra ölteni. Gondolataik és képességeik elszipolyozása megtölti elménket, gyakorlatilag eggyé válunk velük. Ilyen módon a Mátrixban látottakhoz hasonlóan pillanatok alatt megtanulunk vezetni akár egy apache harci helikoptert, csak a megfelelő személy lelkét kell magunkévá tenni. Ugyanígy bukkanunk rá annak a titkos katonai bázisnak a nyomára, ahonnan a Földet jelenleg sújtó vírus okozta járvány megindult.

Translate »