Oldal kiválasztása

FPS készül az EVE Online alapján?

FPS készül az EVE Online alapján?
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A CCP vezérei, Hilmar Petursson és Nathan Richardsson a hétvégén Izlandon tartott EVE fanfestet jelentette be, hogy egy új produkción dolgozik a gárda.

A nagy sikerű EVE Online néven futó MMORPG kreátorai a hétvégén Izlandot tartott EVE fanfesteten egy sajtótájékoztató keretein belül jelentette be, hogy a jövőre nézve rengeteg tervük van és akár egy, a játék univerzumában játszódó FPS-t is elkészíthetnek. Ennek jegyében már el is készült pár koncepció és két különböző videót is levetítettek a jelenlévő zsurnaliszták számára.

A brit Eurogamer helyszíni tudósítása szerint az egyikből kiderült, hogy egy Halo-szerű FPS-sel lesz dolgunk, melynek helyszíne egy, a Földre erősen hajazó planéta lesz. A második felvételen a járművezetést prezentálták a megjelentek számára, melyből kiderült, hogy egy külső nézetes kocsikázásra kell számítanunk. A CCP elnökduója, Hilmar Petursson és Nathan Richardsson ezen kívül azt is megerősítette, hogy a csapat konzolokon is szeretne terjeszkedni és már gőzerővel terveznek egy X360-ra és PS3-ra szánt stratégiai játékot.

Translate »