Oldal kiválasztása

Halo 3: Recon – Visszaemlékezések

Halo 3: Recon – Visszaemlékezések
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A hamarosan megjelenő friss, decemberi Game Informer magazinban rengeteg érdekességre derül fény a játék kapcsán, de addig is itt az első adag hírmorzsa, melyek szintén érdekes részletekről rántják le a leplet.

A Bungie kreatív igazgatója, Joseph Staten a GI-nek nyilatkozva elárulta, hogy a Halo 3: Recon egy teljesen nyílt terepen, egy hatalmas városban, New Mombasa-ban játszódik. A történet szerint megérkezésünket követően elveszítjük társainkat, a feladatunk pedig, hogy PDA-nk és egyéb segédeszközeink segedelmével felkuttassuk őket a hatalmas metropoliszban. Összesen négy ODST társunk hollétét kell felkutatnunk és ami a legjobb, hogy mindezt bármilyen sorrendben megtehetjük majd. A játékban segítségünkre lesz az úgynevezett "Visual Mode", mely látványos neonfény formájában megvilágít minden ellenséget és fontosabb tárgyat – az első CGI videóban látható volt ez a mód.

Ha megérkezünk csapattársaink utolsó ismert koordinátáihoz, akkor különböző tetthelyeken találjuk magunkat – például egy villanyoszlopon lógó puska -, melyek közel 30 perces visszaemlékezéseket indítanak be. Ezekben a flashback-ekben csapattársaink emlékképei elevenednek meg és ami külön érdekesség, hogy ilyenkor magát a keresett OSDT katonát alakítjuk és a történet is így fog kibontakozni.

Translate »