Oldal kiválasztása

Killzone 2 – Desecration Trailer

Killzone 2 – Desecration Trailer
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Újabb látványos és akciódús kedvcsinálót dobott ki a Sony és a Gureilla legénysége a jövő év elején érkező Killzone 2-ből.

A Gureilla csapatának várva várt FPS-e, a kizárólag PlayStation 3-ra készülő Killzone 2 hosszas vergődés után végül csak 2009. februárjában lát napvilágot, így a játékok szempontjából mozgalmasnak ígérkező őszi szezonban csak a Little Big Planettel és a Resistance 2-vel indul csatába a Sony, ami valószínűleg igencsak kevésnek fog bizonyulni a Microsoft felállásával szemben. Ha megfordítjuk a dolgot, akkor meg a februári pangásban igazi kasszarobbantás szemtanúi lehetünk, ha beváltja a Killzone 2 az ígéreteket. Erre pedig jó esélye van, hiszen a Guerilla munkatársa, Hermen Hulst is úgy nyilatkozott korában, hogy nem csak látványban ver mindent a játék, hanem a játékélmény is frenetikusnak ígérkezik, ugyanis állítása szerint  tömény, andrenalin pumpáló rohanás jellemzi majd a játékmenetet. Egy percig se lesz nyugta az embernek, állandóan akcióban találjuk magunkat.

Translate »