Oldal kiválasztása

Yakuza 3: Nem, a másik Yakuza 3

Yakuza 3: Nem, a másik Yakuza 3
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A SEGA tegnap hivatalos sajtólevélben jelentette be, hogy készül a Yakuza 3, mely ezúttal valóban az igazi Yakuza 3 lesz.

A főleg Japánban hatalmas népszerűségnek örvendő, értelemszerűen kizárólag PlayStation-re készülő sorozatról korábban azt hittük, hogy rendelkezik már harmadik epizóddal, azonban a tegnap kiadott sajtólevélben Toshihiro Nagoshi, a sorozat rendezője leszögezte, hogy a SEGA sosem látta el legutóbbi epizódját, a Ryu ga Gotoku Kenzant hármas sorsszámmal, így az tévesen élt a mindennapokban harmadik részként, ugyanis csak a második rész kiegészítőjéről volt szó.

Az igazi harmadik részről – amit ugye tengpa jelentettek be – egyelőre annyit tudni, hogy helyszínként Okinawa szolgál majd, főhőseink ezúttal is  Haruka és Kiryu lesz, a történet időpontja pedig visszahelyeződik a jövőbe. Egyelőre se japán, se más régióra érvényes megjelenési dátumról nem tudni.

Translate »