Oldal kiválasztása

Spore – Fizetős lénytervezés?

Spore – Fizetős lénytervezés?
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A júniusban érkező The SimCity Box tartalmazni fogja az ősszel debütáló Spore lénytervezőjét, azonban akadt itt ezzel kapcsolatban egy-két érdekesség.

Az IGN interjút készített a Maxis alelnökével, Patrick Buechner, aki többek között az említett lénykreátor programról is mesélt. A júniusban boltokba kerülő The SimCity Box tartalmazni fogja a Spore lénytervezőjét, mellyel a játék megjelenése előtt kreálhatunk majd saját karaktert, amit majd később világuralomra vezetünk. A magunk által készített teremtényünket a szeptemberi Spore debütöt megelőzően egy tesztpályán próbálhatjuk majd ki, illetve az interneten is megoszthatunk. A dolog bökkenője, hogy Buechner az interjúban úgy nyilatkozott, hogy a SimCity Box-hoz mellékelt ingyenes verzió – mely a Spore hivatalos oldaláról is lecibálható lesz – csak a tartalom 25%-át tartalmazza majd, míg a 100%-on működő verziót külön kell megvásárolnunk.

Translate »