Oldal kiválasztása

Mass Effect – Interjú Diarmid Clarke projektvezetővel

Mass Effect – Interjú Diarmid Clarke projektvezetővel
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az IGN interjút készített Diarmid Clarke projektvezetővel, aki többek között azt is elárulta a Mass Effect PC-s verziójáról, hogy nem kell neki majd komoly vas.

Az IGN csapata által készített interjúból többek között kiderül, hogy a pár napja bejelentett halasztás legfőbb oka a mósodított HUD, mely komoly energiákat morzsolt fel a Demiurge csapatánál. Ugyan a BioWare a  továbbiakban már új tartalommal nem óhajtja kiegészíteni a PC-s konverziót, azért a grafikai tupírozás és a hibák keresése és orvoslása még hátra van, így mindenképpen szükség van az extra időre. Az interjú másik alanya, Matt Adwood annyit fűzött hozzá Clarke mondandójához, hogy az X360-ra nem oly rég debütált első letölthető tartalom, a  Bring Down the Sky nem lesz benne a PC-s verzióban, azonban azonnal leszögezte, hogy természetesen a személyi számítógép tulajok is kapnak majd DLC-ket. A kérdezz-felelekből arra is fény derült, hogy minél szélesebb rétegnek szeretnék elérhetővé tenni Shepard kapitány galaktikus kalandját, így ha minden igaz, akkor a két évvel ezelőtti gépeken is simán futni fog a Mass Effect PC.

Translate »