Oldal kiválasztása

Kiegészül a LOTR – Érkezik a Mines of Moria kiegészítő

Kiegészül a LOTR – Érkezik a Mines of Moria kiegészítő
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tegnap jelentette be a Codemasters és a Turbine, hogy a The Lord of the Rings Online az év végén megkapja első kiegészítőjét.

A tegnap rajtolt Connect 2008-on jelentette be a Codemasters és a Turbine csapata, hogy a The Lord of the Rings Online még idén ősszel megkapja első expanzióját, azaz a masszívan multiplayer online szerepjáték világa végre kiegészül. Nem is akármivel…

A kiegészítőlemez a Mines of Moria címet kapta és aki kicsit is jártas a Gyűrűk Ura univerzumában, az tudja, hogy a törpök egykoron szebb napokat is megélt fölalatti birodalmáról van szó, ahol többek között a legendás Balroggal is összemérhetjük majd erejünket.

A Mines of Moria kiegészítőben hat új könyvet kapunk majd, illetve 50-ről 60 emelik a maximális elérhető szintet, továbbá a class kínálat is két új tagokkal bővül. A Rune-keeper és a Warden az alapjáték debütálása óta az első két új karakterosztály, melyek hatalmas erejükkel parancsolnak majd tekintélyt. Három, öt, tizenkettő és huszonnégy játékosra szabott instance-ok, továbbfejlesztett mesterséges intelligencia, valamint egy új eszköz rendszer is helyet kap, melyben saját magunk által kovácsolt fegyvereket és személyre szabott eszközöket készíthetünk, vásárolhatunk.

Translate »