Oldal kiválasztása

Starcraft II – Hamarosan bemutatkoznak a Zergek is

Starcraft II – Hamarosan bemutatkoznak a Zergek is
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Blizzard új épületkomplexumba és új városba költözik és hamarosan a StarCraft II utolsó be nem jelentett frakcióját is leleplezik.A  Gamereplays.org jelentette, hogy a Blizzard a kaliforniai Irvine-ban felhúzott vadonatúj épületkomplexumba teszi majd át székhelyét, amit majd egy hatalmas réz ork farkaslovas bronzszobra tesz majd teljessé. A sajtó képviselőit majd március 10-én vezetik körbe a négy épületből álló komplexumba. A költözéssel egy időben arra is fény derült, hogy a Warcraft élénk, meseszerű grafikai megvalósításai, melyek a StarCraft-ban is fellelhetők voltak, a fejlesztők teljesen ejtették és a rajongók szavait meghallgatva sokkal sötétebb látványvilág várja majd a játékosokat.

Közben azt is megtudtuk, hogy március 10-én mutatják be az utolsó be nem jelentett frakciót, a Zergeket. A hatalmas ünnepi összejövetelre a szöuli Grand Intercontinental Ballroomban kerül majd sor.

Thanks StarCraft II.hu

Translate »