Oldal kiválasztása

WorldShift – Frakcióbemutató

WorldShift – Frakcióbemutató
17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A bulgár Black Sea Studios korábban a Knights of Honor RTS-sel tettek világhírre szert, azonban ezúttal a történelmi mese helyett egy cyber-punk környezetbe ágyazott sci-fi stratégián ügyködnek.

A játék története a 21. században kezdődik, mely a készítők szerint a Naprendszer meghódításának ideje lesz. Ám természetesen mindenhol jó, de legjobb otthon, így a Föld marad a legfontosabb bolygó, aminek azonban hamar búcsút kell mondani, mivel a Plútó "árnyékából"  egy óriási objektum közelít a Föld felé, aztán egyszercsak becsapódik. Bumm, ennyit a civilizációnkról.

Kis hatásszünet után (néhány ezer év) folytatódik az eposz, bár az emberi civilizáció már nem más, mint csupán mítosz, mely a feledésbe merül. Az eredetileg becsapódott objektum még mindig megvan, ráadásul valami fertőző izé is van rajta, és teljesen megváltoztatta anyabolygónkat. Új kultúrák, új megapoliszok épültek (pontosan 5), és küzdenek az erőforrásokért, no meg a túlélésért, bár néha a kettő egy és ugyanazt jelenti. A Föld maradék része meg a Törzsbeliekkel van benépesítve, akik a fertőzést és az eredeti becsapódást túlélték.

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »