Oldal kiválasztása

Wii Fit: A csúcsra hágott

Wii Fit: A csúcsra hágott
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Nintendo hazájában örvend a legnagyobb rajongótábornak. A japáni ízlésvilág merőben eltér a nyugati kultúrán nevelkedett gamer-ekétől. De a Wii ezt az elméletet megtörni látszik.Nem hiszem, hogy bárkit is meglepne a dolog, de azért beszámolunk róla. A Wii Fit testmozgató fitness játéka a szigetország listáinak legtetejét ostromolja. Egészen pontosan az első helyig verekedte fel magát, nagyobbnál-nagyobb címeket tolva az alsóbb szegmensekbe. A december 9.-ével végződő hétig nem kevesebb, mint 150.000. darab kópia talált gazdára. A második helyet szintén a Nintendo birtokolja, viszont itt egy handheld cím tanyázik. A Mario Party DS 107.000. értékesített példánnyal érdemelte ki az ezüstöt. A bronzot ezúttal egy Xbox 360-as stuff, a frissen debütált Lost Odyssey kaparintotta meg. A szakadék itt viszont már hatalmasnak mondható, hisz ebből "csak" 55.000. darab füstölt ki a polcokról, ami egy Microsoft-os címtől azért mindenképp meglepő teljesítmény. PlayStation 3-as játék tehát ezúttal sem ért el komolyabb eredményt. Szomorúan vesszük tudomásul.

Translate »