Tavaszi humorfesztivál – Filmkritikák

Az idei fesztiválon két alkotás is rajthoz állt, azonban zsűrink egyöntetű döntése alapján nem született győztes. Sőt, még csak díjazni sem tudjuk a két "remekművet", ugyanis nincs miért. A Mr. Bean nyaral és a Taxi sokadik rókabőröcskéje nem hozta meg a kívánt sikert…legalábbis szerkesztőségünk megítélése szerint.

Luc Bessonból csak úgy dőlnek manapság a gagyibbnál gagyibb forgatókönyvek és sajnos ezt a rossz tendenciát a Taxi negyedik részével sem fordítja meg. Az 1998-as első részben látott vicces és ötletes jelenetek ma már nem igazán állják meg a helyüket. Az akkor még mosolyfakasztó humornak számító jelenetek az elmúlt három rész elteltével mit sem változtak ez pedig közel tíz év elmúlásával öreg hiba, ugyanis a csontig lerágott poénokon már nincs miért nevetni, főleg akkor, ha a poénnak szánt jelenet egyáltalán nem vicces. Az újra hadrendbe állított színészek sem tudnak már mit kezdeni karakterükkel. Az eddig fókuszban álló Samy Naceri (Daniel) és a kétbalkezes Frédéric Diefenthallal (Emilien) ezúttal nemigen jut szóhoz – családapaként működnek leginkább – a Gérard Krawczyk által rendezett negyedik részben, így a komolyabb feladat az eddig inkább mellékszereplőként tetszelgő Bernard Farcyra (Gibert főfelügyelő) és a néger felügyelőre, Edouard Montoutera (Alain) hárul, azonban jeleneteik és alakításuk egyáltalán nem csal mosolyt az ember arcára. A híres, és ebben a részben teljesen megújult Peugeot 407-es is teljesen háttérbe szorul, ezzel pedig a rendező egy hatalmas ziccert hagyott ki, hiszen a sorozat legjobb jelenetei sorra az üldözések vagy az autó köré felépített poénok voltak, azonban Krawczyk valamiért nem kívánta ellőni a puskaporát, így pedig egy közel másfél órás tömény unalmat kapunk a pénzünkért.

Történet? Akad olyan is, igaz a Taxi-sorozatot sosem a csavaros történeteiért szerettük, de azért lássuk, ezúttal mi az, ami miatt feje tetejére áll Marseille!

A mostani részben egy hírhedt, veszedelmes bűnöző szállítását kellene felügyelni Gibert felügyelőnek és társaságának, azonban ahogy az lenni szokott, a lökött banda ezt a pofon egyszerű feladatot sem képes megoldani, tehát megint Danielnek kell a kezébe venni az ügyet, hiszen nélkülük elvesznének Emilienék.

Igen, röviden ennyi, semmi csavar, semmi érdekesség és az egy-két ötletesebb poénon – Djibril Cissével induló jelenet az egyetlen – kívül semmi újat nem mutat a film, sőt, az előző részek gyengeségét is sikerült felülmúlni. Talán Bessonnak el kellene gondolkodnia, hogy érdemes-e Taxi néven további részeket tető alá hozni, mert a nézők nem fognak örökké moziba menni, akárhányszor meghallják a TAXI nevet!

Rowan Atkinson sokadik alkalommal öltötte magára a megnyúzott, kissé kopott zakóját, ezzel életre keltve Anglia egyik legmókásabb exportcikkét, Mr. Beant, aki igazán magával ragadó személyiség, varázsát pedig meglehetősen nehéz megfogalmazni.

A minisorozatokkal hódító útjára induló Bean az elmúlt években az egész estés mozik világába is belekóstolt, és szerencsére ezt az akadályt is ügyesen vette. Egészen idáig! Lehet az én ízlésemmel van gond, de az unalomig járatott szokásos poénok, a már teljesen megszokott grimaszok és ügyetlenkedések egyáltalán nem viccesek – hangsúlyozom, számomra. Atkinson egy percig nem hazudtolja magát, amint magára ölti kopott zakóját eggyé válik Bean karakterével, de sajnos újabb zseniális játéka sem képes megmenteni a filmet, mely igen gyenge történetből és humorcsuporból táplálkozik. Talán ha Micimackó egyik mézesbödönét kértek volna kölcsön a forgatókönyvírók, akkor valami jó is kisülhetett volna belőle.

Persze ne húzzuk le ennyire a filmet, mert vannak igazán kellemes és megmosolyogtató jelenetei. Mr. Bean világéletében szeretett volna Anglia határain kívül utazni és egy tombolasorsolás „nyerteseként” végre lehetőséget kap, hogy az állandóan esős klímájú Angliát, ha csak egy hétre is, de lecserélje a napos, meleg éghajlatú Franciaországra, egészen pontosan Cannes-ra. A dologban az a legszebb és ez a film egyik legnagyobb erőssége, hogy imádott hősünk egy kézikamerát is nyer a repülőjegyek mellé, ezzel pedig egy igazán élvezetes vizuális világot kelt életre a rendező, hiszen sokszor maga Bean az operatőr, ez pedig nem egyszer mókás jeleneteket szül.

Útja során, ahogy az tőle megszokott, számos balszerencsés szituációba kerül. Már a film elején gyerekrablónak hiszik. Ezzel megpróbáltatásai nem érnek véget, hiszen az „elrabolt” kisfiút valahogy vissza kell juttatnia édesapjához, ennek eredménye, hogy áhított Cannes-beli útja kicsit hosszabbra és csavarosra sikerül, de ahogy minden Bean-film végén itt is helyrerázódnak az események. Atkinson visszajuttatja a kisfiút édesapjához, megmenti a totális leégéstől Carson Clay (Wlliem Dafoe) pocsék filmjét és még a tengerpartot is sikerül meglesnie.

A folyamatosan özönlő helyzetkomikumok és Bean zseniális alakítása azért az egyszer megnézhető kategóriába sorolják a filmet, azonban sajnos ebből kevés van, és a közel másfél órás film legtöbb jelenete abszolút nem vicces, vagy már ezerszer láttuk Atkinsontól. Ha készítők kicsit ötletesebb forgatókönyvvel támogatták volna a mozit, akkor nyugodtan jelenthetném ki, hogy idei év egyik legjobb vígjátéka lenne a Mr. Bean nyaral, de így csak egy erős közepest érdemel, mert se nem jó, se nem rossz.