Oldal kiválasztása

GDC 2007 – Chris Hecker elnézést kért a Nintendotól

GDC 2007 – Chris Hecker elnézést kért a Nintendotól
17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A hét egyik legmeghökkentőbb kijelentését a Maxis alkalmazásában álló Chris Hecker tette, aki egész egyszerűen lesz*rozta a Nintendo Wii-t. Tegnap nyilvánosan kért bocsánatot mindenkitől, akit ezzel a kijelentésével megbántott.Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a Spore-on dolgozó egyik Maxis alkalmazott, Chris Hecker egy reggeli beszélgetés során kifakadt és egész egyszerűen lesz*rozta a Nintendo next-gen konzolját, a Wii-t.

Valószínűleg Chris kijelentése után valamelyik fejes behívhatta az irodájába az úriembert egy kis elbeszélgetésre, ugyanis tegnap nyilvánosan bocsánatot kért mindenkitől. Hecker a következőket mondta:

"Nem tudom ki olvasta tegnap a neten a híreket. Az egyik fórumon tegnap egy csomó marhaságot mondtam. Vehetjük úgy, hogy csak provokálni akartam az embereket, bár igazából csak szórakoztatni akartam, és a dolgokat vicces oldalról megközelíteni. De azt hiszem kicsit kicsúszott a dolog a kezeim közül. És annak ellenére, hogy csak poénnak szántam, mégis hatalmas vihart kavart a dolog. Sajnos ennek eredménye az lett, hogy megbántottam egy csomó embert, akiket tisztelek. Most tőlük szeretnék bocsánatot kérni.Ha lehetőséget kapok,hogy beszéljek, akkor én vagyok az, aki megnyilvánul. Csak én. Én magam. Akkor nem képviselem se az EA-t, se a Maxist. Csakis saját magamat.


Két dolgot viszont világossá kell tennem:


Nem gondolom azt, hogy a Wii sz*r lenne. A Nintendot meg kéne tapsolni azért mert próbál egy olyan játékkonzolt tető alá hozni, ami úgy képes kielégíteni a használók igényeit, hogy közben nem foglalja el a fél házat. És hogy emellett igyekeznek a játékaikat is elérhetővé tenni.


Másodszor pedig teljesen nyilvánvaló – és mélységesen sajnálom, ha másra utaltam – hogy a Nintendonál mindenki azon dolgozik, hogy minél jobb játékokat alkossunk. A játékok közül néhány reményt ad nekem arra, hogy egyszer minket is úgy ismerjenek el, mint művészeket.  Mint azok művészete, akik könyvet írnak, vagy filmet rendeznek."


Translate »