Oldal kiválasztása

Ghost in the Shell – DVD ajánló

Ghost in the Shell – DVD ajánló
17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Örömmel jelenthetem be, hogy az oldal egy új szekcióval, a kultúra rovattal fog kibővülni, melynek előmunkálatai már nagyban folynak és aminek előfutára a most olvasható Ghost in the Shell – aka. Páncélba zárt szellem – című remek anime dvd ajánlója lett. Amint teljes pompájában tündőköl az új rovat, remélhetőleg heti rendszereséggel kapjátok az arcotokba a filmkritikákat, rendezvény ismertetőket és minden olyan nyalánkságot, ami kicsit a kultúrához kapcsolódik. Fogyasszátok egészséggel!

Magyarországon nem igazán ismertek a keleti rajzfilmek – mangák, animék -, azonban ha valahol felcsendül a GITS rövidítés, akkor biztosak lehetünk benne, hogy mindenki felkapja a fejét és tudja, miről van szó. Aki esetleg valami véletlen folytán mégsem szippantotta magába a négy betű teljes tartalmát, annak sem kell elkeserednie, ugyanis ezen cikk pont arra fog rámutatni, hogy hogyan és milyen formában szerezhetsz majd róla bővebb tudomást. Csapjunk a lovak közé!

Shirow Masamura 1989-ben elkészítette eddigi legnagyobb sikert aratott mangáját, a Koukaku Kidoutait – aka. Ghost in the Shell -, melyet közel hatévnyi várakozást követően a rajongók szélesvásznon is megcsodálhattak. Igaz, csak egy nagyon szűk réteghez jutott el 1995-ben a Mamoru Oshii által rendezett anime, azonban azok a szerencsések, akik megtekinthették ezt a tömény vizuális gyönyört, a fantasztikusan megkreált cyberpunk világba helyezett Tokiót, azok egyöntetűen ódákat zengtek a filmről, mely egy frenetikusan ütős történettel és egy fantasztikusan megkomponált zenével – Brian Eno, Kenji Kawai – egészült ki, így garantáltan mélyen az emlékébe véste mindenki a most már általatok is ismert GITS rövidítést.

Történet:

Történetünk a közeli jövőben, 2029-ben játszódik, színtere Tokió. Az emberiség teljes egészében kezdi elveszíteni igazi humán értékeit, melynek következménye a folyamatos gépiesedés. Elektronok cikáznak keresztül-kasul a világegyetemben. A fejlett csúcstechnika azonban nem törölte el végleg a nemzetek közötti különbségeket, habár kérdés, hogy van-e értelme nemzetekről beszélni, amikor hús-vér ember létezése megszűnni látszik, amikor a megfáradt húst robotvégtagok, a megfáradt agyat pedig kiberagy pótolja. Mégis felmerül a kérdés: Vajon a mesterséges intelligencia képes-e megteremteni saját szellemét?

Természetesen, mint mindennek, ennek is megvannak a hátulütői. A hackerek, technoterroristák világában senki sincs biztonságban, bárki, aki egy picit is gépesített, könnyen manipulálhatóvá válik. Ezen bűncselekmények elhárítására alakult meg a Section 9 névre hallgató különítmény, amely kibernetikus beültetésekkel felvértezett kommandósokból áll. Emberfeletti lények ők, gépi segítséggel agyuk és izomzatuk sokkal többre képes, mint egy átlagemberé, de létük bizonytalanságának is ez jelenti az alapját.

Kusanagi Motoko őrnagy egy különösen veszélyes bűnöző, a Bábjátékos után nyomoz, aki testről testre vándorol, ezért kilétét szinte képtelenség meghatározni. Eközben Motoko lelki vívódását az ember és kiborg közötti határok  értelmét, annak meghatározását veti fel, amely így nem csak egy akciódús mozit tár szemünk elé, hanem komoly kérdéseket vet fel, melyek megválaszolására a film természetesen megpróbálkozik, de biztos vagyok benne, hogy a moziból távozás után még sokatok elgondolkodik a  Páncélba zárt szellemben elhangzott kérdéseken.

Hol is lelem fel?

Remélhetőleg ezen sorok elolvasása utána sokatok kedvet kapott a film esetleges megtekintésére vagy pedig többszöri újra nézésére, ugyanis szerencsére erre is lehetőségetek nyílik.

Első körben tegyünk említést, az Odeon-ról, melynek jóvoltából közel 11 évnyi várakozást követően már itthon is megtekinthető a mozikban a film, melyet a találó Páncélba zárt szellem címen kell keresnetek. Aki esetleg szeretné megtekinteni szélesvásznon az alkotást, az jobb ha csipkedi magát, ugyanis a jegyek hihetetlen tempóban fogynak és vetítési időpontból nem sok van.

Ha esetleg nem jutnál el a moziig nem kell elkeseredned, ugyanis ezen fantasztikus hírt az egyik online DVD-boltnak sikerült megfejelnie, garantálva ezzel, hogy fergetegesen jó karácsonyunk legyen. Az Xpress.hu srácai elhozták nekünk a stuffot DVD-n, így kitűnő hang- és képminőséggel csekkolhatjuk le a Ghost in the Shellt saját otthunkban.

Az Xpress.hu a következő extrákkal fejelte meg a dobozkát:

A DVD hagyományos kereskedelmi forgalomba csak jövőre kerül, így aki mindenképpen szeretné még idén a karácsonyfa alatt látni a GITS-et, az csipkedje magát, ugyanis a DIGIAPACK dobozba zárt tartalom közel 85%-a már elfogyott. A doboz két lemezt tartalmaz, melyek egyikén werkfilmet, egy rakás dokumentumfilmet – többségük magyar hanggal -, szöveges információt, és egy vaskos képgalériát találhatunk. A másik lemezen természetesen magát a filmet találjuk, mely kétféle magyar hanggal lesz megtekinthető. Az első az MTV-ben is leadott verzió lesz, ez DD2.0-ban csendül majd fel, míg az új szinkront már DD5.1-ben élvezhetjük. Ezenkívül felkerült két japán hang is, az egyik DTS, a másik pedig DD5.1, természetesen ehhez magyar felirat is dukál. Mindezért a szépségért 6000 FT-ot kell leperkálnunk, de higgyétek el: MEGÉRI!


Az Odeon vetítési időpontjai:

  • Szerda (december 20.)  19:00   
  • Péntek (december 22.)  19:00    
  • Szombat (december 23.)  19:00    
  • Hétfő (december 25.)  17:00   
  • Kedd (december 26.)  17:00 

Rendező: Mamoru Oshii
Író: Kazunori Itô
Operatőr: Hisao Shirai
Zene: Brian Eno, Kenji Kawai

Szereplők:

Atsuko Tanaka (Kuszanagi hangja)
Akio Ôtsuka (Bateau hangja)
Tamio Ôki (Aramaki)
Tesshô Genda (Nakamura)

Játékidő: 82 perc

IMDB értékelés: 7.8

Saját vélemény: 10

Translate »