Oldal kiválasztása

Új külső és belső

Új külső és belső
18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Beüzemeltük az új motort és új külsővel láttuk el az oldalt, mindezt pedig tettük egy kis késéssel, ám a java még hátravan!Ezt a hírt már az új motor segítségével tekinthetitek meg, ami pedig
azt is jelenti, hogy online magazinunk életében egy újabb
fordulóponthoz érkeztünk.

Újdonságok egész sora fog itt remélhetőleg az elkövetkezendőkben
megvalósulni, melyek terveink szerint mind azt fogják szolgálni, hogy
látogatóink könnyebben tudjanak szörfölni oldalainkon, és egy minél
komplexebb, ámde egyben könnyen kezelhető adatbázist legyenek képesek
használni.

A teljesség igénye nélkül néhány főbb újdonság:

  1. mostantól oldalaink gyorsabban töltődnek le, ugyanis megszabadítottuk ezeket a fölösleges grafikai elemektől
  2. az egyes játékok szerint lettek a különböző elemek (hírek,
    letöltések, képek) rendezve, így egy-egy elem megjelenítésekor a
    többihez is azonnal hozzáférsz
  3. minden játékhír mellett megtalálhatod a legfontosabb információkat, mint például, hogy milyen platformokra jelenik meg és mikor
  4. mivel már nem csupán PC-s hírekkel foglalkozunk, így többhelyütt előtérbe kerül a többi platform is

A rendszer azonban még nincs teljesen kész, ugyanis a következő dolgok
csak az elkövetkező napokban fognak végleges formát ölteni:

  1. egyelőre letöltések egy ideig nem lesznek
  2. a régebbi hírekhez egy külön felület fog készülni, úgyhogy ezeket a későbbiekben is vissza lehet majd keresni
  3. a galéria külseje jócskán meg fog változni és új funkciókkal is bővül majd
  4. hamarosan elkészül a kereshető adatbázis, melynek segítségével könnyedén lehet majd keresni a nálunk megjelent hírek között
  5. elég sok munka vár ránk akkor is, amikor a híreket írjuk, hiszen
    egy ideig szinte minden új hír mellé egy-egy új játék adatlapját is föl
    kell vezetnünk, ez azonban hosszabb távon egy óriási adatbázis
    létrejöttét fogja eredményezni
  6. a régóta ígért fórummagyarítás befejezése és az ottani design
    átdolgozása akkor fog sorrakerülni, ha az előbb említett munkákat
    sikerült befejezni

Addig is azonban kérünk benneteket, hogy legyetek türelemmel, a
háttérben folyamatosan folyik a munka, a hibajavítások és az új
funkciók beüzemelése.

Translate »