Oldal kiválasztása

Agents of Mayhem – Játékteszt

Agents of Mayhem – Játékteszt85% XP85% XP
7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Volition neve az utóbbi években egybe forrt a Saints Row játékokkal. A sorozathoz legutóbb 2015-ben jelent meg a Gat out of hell alcímmel rendelkező rész, amely eléggé megosztotta a játékos közösséget, s most két évvel később megérkezett az Agents of Mayhem, ami egy rendkívül szórakoztató játék lett.

A történet szerint a futurisztikus Szöulban járunk, ahol feladatunk, hogy a M.A.Y.H.E.M nevű szervezet ügynökeivel megállítsuk a gonosz Dr. Babylont, valamint leszámoljunk az általa irányított L.E.G.I.O.N tagjaival.

A játék elején három ügynököt irányíthatunk, ők név szerint Hollywood a tipikus akcióhős és humorzsák egy személyben, Fortune aki pisztollyal és drónja segítségével pusztítja az ellenséget, valamint Hardtack a tank, a csapat ereje aki rengeteg életerővel rendelkezik és shotgunnal operál. Az Agents of Mayhemben összesen 12 játszható karakter kapott helyet (illetve tizenharmadikként DLC formájában feloldhatjuk Johnny Gatet a Saints Rowból), ők mind teljesen más személyiséggel és fegyverarzenállal rendelkeznek. Mindegyik hősnek van egy speciális képessége, ezen felül az összes ügynök rendelkezik egy Mayhem abilityre keresztelt végső képességgel ami többnyire hatalmas mértékű sebzést képes okozni. A játékban lehetőségünk lesz irányítani fagyasztósugárral lövöldöző Yetit, karddal hadonászó nindzsát, de még izomagyú focistát is, csak, hogy párat említsek, az impozáns választékból.

Ellenfeleink is hasonlóan változatosak, a sima közkatonák között is találkozunk gépfegyveresekkel, mesterlövészekkel, tankokkal vagy akár nindzsákkal, a bossok tekintetében is lesz majd őrül tudós, playbackelő pop sztár illetve kiborg is.

A sztori mentén haladva, feladataink többnyire abból fognak állni, hogy behatolunk a L.E.G.I.O.N földalatti bázisaira, és végzünk mindenkivel, ellenséges járműveket lovasítunk meg vagy pusztítunk el, de akad olyan eset is amikor egy koncertet vagy esküvőt kell szabotálnunk. Ezen kívül mellékküldetések formájában lehetőségünk van új ügynökök után kutatni, akik a sikeres akció végén játszható karakterré válnak a játék további részében, illetve háttér információkat deríthetünk ki az róluk.
Minden küldetésre három ügynököt vihetünk magunkkal, akiket a feladat indítása előtt választhatunk ki a feloldottak közül. Őket egy gombnyomással váltogathatjuk.

Sikeres küldetések esetén, feloldott ügynökeink véletlenszerűen különböző eszközöket kapnak, amik többnyire újfajta támadásokat eredményeznek, azonban akadnak olyanok is aminél kisebb kompromisszumot kell kötnünk, mint például, hogy az adott hős végső képessége gyorsabban fog feltöltődni, de a fegyvere könnyebben túlmelegszik. A játék során elszórva találhatunk ládákat melyeket kinyitva különböző kinézeteket, pénz vagy egyéb nyersanyagokat kaphatunk, melyekből további képességeket oldhatunk ki.

A játékmenet nagyon gyors és gördülékeny, a küldetések közötti utazást nagyban elősegíti saját autónk amit bármikor oda hívhatunk magunkhoz, és egy pillanattal később már a volán mögött ülünk. Akár csak a Saints Row játékokhoz, az Agents of Mayhem sem veszi magát túl komolyan. Rengetek poén kapott helyet ismét, ami lehet egy-két vicces beszólás, de olyan eset is akad amikor maga a feladatunk olyan, hogy megmozgatja a nevető izmainkat.


A grafikában is előrelépés történt, a korábbi játékokhoz képest, nem kell eget rengető dolgokra gondolni, mivel nem ez a világ legszebb játékba, de mind a világ és a karakterek is nagyon egyben vannak, ami kellemes összhangot eredményez.

Értékelés

85%

Összefoglaló A küldetések kicsit talán lehetnének változatosabbak, azonban a hangulat és a különféle játszható karakterek száma ezt igen jól kompenzálja, ami egy rendkívül szórakoztató játékot eredményez. A nyitott világ remekül össze van rakva, az ember még akaratlanul is garantáltan belefut valami érdekesbe.

85%
Translate »