Oldal kiválasztása

Mass Effect 3 – Jön a Leviathan DLC, mozgásban a Wii U változat

Mass Effect 3 – Jön a Leviathan DLC, mozgásban a Wii U változat
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az EA Summer Showcase-en leplezte le az Electronic Arts a Mass Effect 3 következő, történetet kiegészítő letölthető kiegészítését, a Leviathan DLC-t, valamint a játék Wii U-s változatát.

A korábbi szóbeszédeknek megfelelően valóban készülőben van a BioWare-nél a Leviathan DLC, ami a Mass Effect 3 fő sodrát bővíti majd ki. Hogy mivel? Egyrészt új elérhető fegyverekkel, szereplőkkel, helyszínnel, illetve egy olyan sztoriszállal, ahol a galaxis egyik legsötétebb sarkába utazva kell a Reaperek eredete után nyomoznunk.

 

A DLC PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra egyaránt elérhető lesz, 10 dolláros vagy 800 MS pontos árcédulával felcímkézve.

Emellett bemutatkozott a játék Wii U-s változata is, ami leginkább az irányítást tekintve kínál majd újdongásot, hiszen sok minden a konzolhoz tartozó GamePad-hoz lesz szabva. A játék mellé jár majd egy digitális visszatekintő, amiben összefoglalva megkapjuk az első két rész történetét, illetve akadnak majd exkluzív ficsőrök is. A Mass Effect 3 a Wii U egyik nyitócíme lesz.

Translate »