Oldal kiválasztása

Splinter Cell: Blacklist – Morális döntések elé állít minket

Splinter Cell: Blacklist – Morális döntések elé állít minket
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Maxime Beland, a UbiSoft kreatív igazgatója a Game Informernek adott interjút, amiben szó esett az E3-on leleplezett Splinter Cell: Blacklistről is, amiben ezúttal már komoly morális választásokra is sor fog kerülni.

Beland elárulta, hogy nagyon örülnek neki, hogy realisztikusabbá teszik Sam Fisher következő történetét, ugyanis a játékos így úgy érezheti, hogy egy igazi katona bőrébe bújva teljesíti a küldetéseket. A kreatív igazgató elmondta, a játékban sokszor nem az lesz a legfontosabb kérdés, hogy a "jó" vagy "rossz" közül választunk-e, hanem, hogy a "rossz" vagy a "még rosszabb" közül melyiket ítéljük meg az adott helyzetben megfelelőnek.

 

Ilyen szituációk lesznek például az E3-as bemutatóban is látott kihallgatások, ahol az információ kicsikarása után eldönthetjük, élve hagyjuk-e az illetőt, vagy szimplán végzünk vele.

 

A Splinter Cell: Blacklist 2013. március huszonkilencedikén jelenik meg, PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.

Translate »