SWORN – JÁTÉKTESZT

Artúr király legendája hosszú évszázadok óta táplálja a képzeletet, s most egy új formában, egy veszélyekkel teli, folyton változó világ keretei között született újjá. A krónikákból ismert alakok ezúttal egy olyan birodalom mélyére vezetnek, ahol minden út veszteséggel és újjászületéssel jár, s ahol a kudarc éppúgy része a történetnek, mint a diadal. Ez az élmény már a kezdet pillanatában magával ragadott: olyan volt, mintha egy legenda töredékét karmolták volna bele egy örökké mozgó labirintus falába. A kalandozás során több különböző harcos alakját öltheti magára a felhasználó, mindegyikük saját hanggal, saját mozdulatokkal és ösztönökkel rendelkezik. Van, aki a gyors, könnyed lépéseket kedveli, és van, akit a súlyos, lassan építkező csapások világa vonz. A hősök nem csupán a fegyvereikben térnek el: másként figyelnek, másként reagálnak, más ritmus szerint táncolnak a veszéllyel. Így minden új próbálkozás új tempót, új gondolkodásmódot követel.

A kaland maga három, egymástól különböző vidéken vezet át, s minden ilyen terület szobákra szabdalva várja a vándorokat. Ezek a szobák hol szűk sikátorok, hol tágas csarnokok, hol kőbe vésett arénák, melyekben különféle ellenfelek lesnek. Bár a bestiárium nem végtelen, a lények aprólékosan megformált gesztusai és mozdulatai mindig újabb éberségre késztetnek. A lassan közelítő árnyak, a hirtelen előrecsapó szörnyetegek, mind-mind olyan ritmusban támadnak, amelyhez bizony alkalmazkodni kell. Utad során különös hatalmak pecsétjei kerülnek eléd: titokzatos istenek jelképei, amelyek közül minden alkalommal választanod kell. A döntés újabb áldást vagy előnyt hoz, s ezzel együtt újabb alakot ölt a harc, újabb hangsúlyt kap egy-egy képesség. Semmi sem állandó; minden csata és minden áldás a sors keze által vetett új kísérlet. A bizonytalanság különös, csiklandozó izgalma miatt újra és újra visszatértem, hogy lássam, merre mozdul el a világ, s mire tanít a következő kudarc.

Az adott pályák végén a különböző világok őrzői várnak rád, egy-egy kerekasztalhoz tartozó harcos, aki az adott út végső próbája is egyben. Ezek a küzdelmek nem egyszerű összecsapások: inkább tűnnek sorsszerű szertartásoknak, amelyekben ismerni kell az ellenfél minden rezdülését. Sokáig tartott, míg kiismertem az egyes ellenségek szigorú mintázatait, s még tovább, míg testem és figyelmem tökéletesen alkalmazkodott hozzájuk. A harcok alatt dübörgő zene lüktetése úgy ölelt körül, mint egy harsonaszóval megnyitott viadal; méltó ellenpontja volt a csendesebb, léleknyugtató dallamoknak, amelyek a világ többi részét kísérik. Külön érdekesség, hogy nem szükségszerű egyedül vándorolni: időnként más utazók is társulnak melléd. A közös harc megváltoztatja a játékteret; könnyebbnek tűnnek a csapdák és gyorsabban omlanak össze a nagy erejű őrzők. Nem csak segítséget jelent a társ jelenléte, hanem ritmust is vált: az összhang keresése legalább olyan kihívás, mint maga a harc.

Utunk során öt különböző nehézségi szint közül választhatunk majd, és bevallom hősiesen, a magasabb fokozatok olyanok, mint a hegymászók vékony levegője: minden lépés nehezebb, minden hiba súlyosabb. Ám épp ez az, ami miatt érdemes újra és újra nekivágni. A harcrendszer gazdag — könnyed és nehéz csapásokból, varázslatokból, lendületes rohamokból és pusztító végső mozdulatokból álló, folyamatos fejlődést kínáló szerkezet. Amikor minden szétszóródik körülötted, néha egyetlen ellenfélre kell összpontosítani, és az egész világ összezsugorodik egy fej fölött lebegő célkeresztté. A fejlődés is gazdagon szabott és bőkezű. Minden utazás végén új eszközök és új harcosok várnak, és több terjedelmes, sokfelé ágazó képességfa kínál lehetőséget arra, hogy finomítsd a stílusod. Bár a kihívások egy idő után ismétlődővé válhatnak, a fejlődés ígérete újra és újra visszahúz, mint a tenger szívós áramlása.

A látványvilág különös módon egyszerre játékos és komor: mintha egy kézzel rajzolt mese elevenedne meg, amelynek minden szeglete saját történetet mesél. A terek gazdagok, mégis könnyedek, és úgy hívogatják a tekintetet, hogy közben nem nyomják el a játék sodró lendületét. Bár többféle ellenfél is elfért volna ebben a világban, ez aligha rontja le a kaland összképét. A történet pedig még a végső próbatétel után is tovább lüktet. Miután a legerősebb ellenfelek porrá hullottak, azon kaptam magam, hogy újra visszatérek, csak hogy újabb rejtett ösvényeket nyissak meg, újabb képességeket szerezzek, újabb ritmust találjak a harcban. Mert ebben a világtérben a győzelem nem végpont, csupán egy újabb lépcső, amely után ismét megnyílik a végtelen és csábító ismeretlen.