Oldal kiválasztása

Mirage 7 – Betekintő

Mirage 7 – Betekintő

Amikor egy játékot úgy harangoznak be, mint egy sötét tündérmese, ami összeereszti a fantasy és sci-fi műfajokat, az első reakciók általában bizonytalanok, ugyanis a tapasztalat azt mutatja, hogy nagyon ritkán sikerül a játékoknak ezt összehozni. A Drakkar Dev új játéka, mely a Mirage 7 nevet viseli pontosan ezzel az ambícióval indít – és bár elsőre nehéz volt elképzelni, mit is takarhat ez a stílusegyveleg, főleg úgy, hogy a játékból egyelőre kipróbálható előzetes bemutató érdekes képet fest, azonban a sci-fi elemeket még nem igazán villantotta meg.

A történet egy elhagyatott sivatagban indul, ahol egy kereső drón becsapódása felébreszt valamit – egy furcsa, másvilági entitást. Ez a lény egy másikat is felébreszt, ami egy látványos átvezetőt ad a nyitánynak: egy gyors kameraugrással tér magához Nadira, egy fiatal lány, aki egy törmelékekből összerakott táborban él, saját kis sivatagjában. Nadira egyetlen társa Jiji, a hűséges gyík, aki történetesen a játék „sense” képességét is szolgálja, mivel a használható tárgyakat a Jiji gyíkszemeinek segítségével fedezhetjük fel. Hőseink – mivel mindketten játszható karakterek lesznek a játék során – közösen indulnak el Jala oázisába, hogy választ találjanak egyetlen céljukra – Nadira testvérének visszahozására.

A válaszok keresése közben azonban egyre sötétebb titkok kerülnek napvilágra. Naplórészletek mesélnek egy félresikerült kísérletről, a „Project Mirage”-ról, és időről időre felvillan a rejtélyes, sápadt entitás, akinek a jelenléte megkérdőjelezi mindazt, amit Nadira valóságnak gondol. Valami nem stimmel ebben a világban.

A játékmenet a jelenleg hozzáférhető nagyjából fél óra játékmenet alapján sokrétű: harcban tőrrel védekezünk, a homok alól ránk támadó százlábú-szerű szörnyetegek ellen, nyersanyagokat gyűjtögetünk, melyet a korábban említett gyík-látás fog segíteni. A logikai feladványok egyelőre csak minimálisan kaptak szerepet, de a készítők ígérete szerint a történet előrehaladtával ezek is egyre hangsúlyosabbá és bonyolulttá válnak.

Ami igazán különlegessé tette a demót, az Jiji irányítása: miközben Nadira alszik, a kis gyíkot nekünk kell megetetnünk. Őt irányítva bogarakat kell elkapnunk, majd mikor az éjszaka sötétjében egy skorpióraj úgy dönt, hogy ráront Nadirára, Jijivel kell megvédenünk az alvó lányt.

A Mirage 7 eddig csak ízelítőt adott abból, mit is jelent valójában „sötét tündérmesének” lenni a sivatagban – bár egyelőre a legsötétebb eleme a sápadt, zord alak, aki elég prominensen szerepel mind a játék trailerében, mind a megjelent poszterképeken. A titokzatos történet, a párhuzamos világok sugallta bizonytalanság, valamint a sci-fi és fantasy hangulatok vegyítése mind egy remek játékot eredményezhet, azonban még sok a megválaszolatlan kérdés, de minden esetre ígéretesnek tűnik ez a homokkal töltött játszótér.

Translate »