Oldal kiválasztása

Mass Effect 3 – Játékteszt

Mass Effect 3 – Játékteszt
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A BioWare Mass Effect trilógiájának záró része minden eddiginél komolyabb és nehezebb döntések elé állít minket, s Shepardöt. A tét ezúttal nem más, mint a galaxis megmentése. Az út rögös lesz, s bizony fájdalmas döntések egész sorát kell majd meghoznunk.

A Mass Effect 3 ezúttal nem egy önfeláldozó akcióról, vagy a csapattagok közötti kapcsolatok elmélyítéséről szól, a záróakkordban a BioWare ugyanis sokkal keményebb feladat elé állítja a sorozat főhősét. A Normandy kapitányának, Shepardnek ugyanis nem csak a Földet, de az egész galaxist meg kell védeni a technológiai fölényben lévő, bolygókat ostromló Reaperekkel szemben. A feladat nem egyszerű, sokszor fájdalmas döntések egész sorát fogjuk meghozni, miközben a gigantikus, egész galaxis jövőjét érintő kérdésben arra is ügyelnünk kell, hogy úgy építsünk szövetséget évszázadok óta haragban élő frakciók között, hogy mindenkinek a szeme előtt egyetlen cél lebegjen. Éppen ezért amíg az első két részben a személyes motivációk, a kapcsolatok elmélyítése hajtott minket, a Mass Effect 3-ban mindvégig a közös cél lesz az események mozgatórugója.

 

A harmadik rész elkezdése előtt erősen javasolt végigjátszani az első és második részt. Egyrészt azért, mert a Mass Effect 3-ban lényegében mindenki visszatér, akivel korábban már megismerkedtünk, másrészt azért, mert mentéseink importálásával is alaposan befolyásolhatjuk a harmadik rész történetének alakulását, így hiába érünk el a végigjátszást követően ugyanahhoz a végkifejlethez, az addig vezető út mindenki számára egészen más élményt fog nyújtani. Érzelmi síkon mindenképpen, a Mass Effect 3 ugyanis rengeteg nehéz döntés elé állít minket, s bizony már az első percekben el kell fogadnunk, hogy ezt a globális űrcsatát nem mindenki fogja túlélni. Shepard karaktere ennek megfelelően az utolsó részben teljesedik ki. Erős oldala mellett azonban betekintést kapunk lelki világába, és ugyan az utolsó rész kevésbé karakterközpontú, szerencsére a fesztes tempó mellett bőven jutott idő a háború sújtotta civilizációk részletes megismertetésére, a konlfiktusok bemutatására, lehetséges kezelésére.

 

A sztori durván húsz órás játékideje már az első percektől kezdve magas hőfokon ég, s ez egészen a végkifejletig megmarad. Rengeteg helyszínt fogunk meglátogatni, és még több mellékküldetést fogunk teljesíteni, mire elérkezünk a játék végi katarzishez, az ezek közötti szálak azonban egy fokkal lazábbak, mint ahogy azt korábban megszoktuk (a hangsúly egyértelműen a Reaperek elleni háborún van).

 

Az előrelépés a játékmenetben is tetten érhető, a BioWare ugyanis úgy áramvonalasította az akció és szerepjáték elemeket, hogy azokra akár külön-külön is hangsúlyt fektethet a játékos. Többek között a bevezetett "nehézségi szinteknek" köszönhető ez az érzés, másrészt annak, hogy Shepard sokkal agilisebb karakter lett. Mozgása dinamikusabb, illetve végre meg tanult ugrani és a közelharc is sokat lendít az élményen. Megújult a fejlődésrendszer, ahol most már elágazások is szerepelnek, így képességeink nem csak egy irányba tuningolhatóak, illetve hősünket most már minden létező fegyverrel felszerelhetjük (egy nagyon egyszerű, és jól kezelhető rendszeren keresztül), arra viszont ügyelnünk kell, hogy döntéseink alaposan befolyásolják (többek között a csúzlik súlya miatt) Shepard akció közbeni képességeit, azok visszatöltődésének az idejét.

 

Szintén újdonság, a már sokat emlegetett többjátékos mód, ami tulajdonképpen az úgynevezett Galactic Readiness-ek növelésének céljából kapcsolódik a kampányhoz. A megújult Normandy-n a War Roomban követhetjük ennek állását, illetve az úgynevezett War Assetekét, amelyek lényegében nem mások, mint technológiák, amiket a mellékküldetések során gyűjtögethetünk, s amik a végső összecsapás kimenetelét is meghatározzák. Ahhoz, hogy ezeket fejleszthesd, növelhesd, nem kell kötelező jelleggel a horda módok legjobbjait idéző multiplayer módot is játszanod, persze célszerű, ha minél jobb helyzetből szeretnél neki vágni az utolsó ütközetnek.

 

A Mass Effect 3 nem csak a generáció, de az elmúlt évek egyik legjobb franchise-ává nőtte ki magát. Technológiai fronton egyértelműen napjaink egyik legszebb játéka, elképesztő látképet varázsoltak a kijelzőre a BioWare dizájnerei, így a háború sújtotta helyszínek sokszor teljes valójukban elevenednek meg. Az akció terén egyértelműen még tökéletesebb lett a játék, ami a második részben útjára indított egyszerűsítés jegyében születve, sokkal közelebb áll már a külső nézetű akciókhoz, mint a klasszikus értelemben vett szerepjátékokhoz. A mélyre hatoló érzelmi pillanatok azonban gyorsan rávilágítanak, a Mass Effect olyan mélységgel, történettel és erős karakterekkel rendelkezik, amivel csak a legnagyobb szerepjátékok büszkélkedhetnek.

 

Értékelés: 10/10

Translate »