Oldal kiválasztása

Radiant: Guardians of Light – játékteszt

Radiant: Guardians of Light – játékteszt79% XP79% XP

A Radiant: Guardians of Light úgy indul, ahogy manapság sajnos túl kevés játék: bekúszó címképernyő vagy egy átvezető videó helyett a játék azonnal bedob minket egy ismeretlen szituációba. Egy fényvillanás, egy titokzatos alak, és máris az események középpontjában találjuk magunkat. Előttünk pedig egy sürgető üzenet lebeg: Chat megállítása létkérdés, mielőtt átvenné az uralmat a királyság felett.

A történetmesélés nem áll meg hosszas magyarázatokra. A világ és a konfliktusok mozaikszerűen, rövid párbeszédekből épül fel és a környezetben elhelyezett apró részletekből bontakozik ki. Az utunk, ahogy a hasonló akció játékoknál már láthattuk mágikus teleportok, szokatlan ellenfelek (például egy mágikus „gitármester”), és váratlan halálesetek tarkítják és építik fel a történet cselekményét. A haláleseteink pedig olykor még lehetővé is teszik nekünk, hogy megszakítás nélkül is folytassuk az utunkat.

Bár a játék csak PC platformra készült, teljes kontroller-támogatást is kapott, meglepően jó minőségben. A mozgás lendületes, a harcrendszer pedig főleg akció hack-and-slash, apróbb RPG-elemekkel ötvözve. A játék stílusa továbbá a beat ’em up játékok balról-jobbra haladó alapjait idézi, fantasy körítéssel, kicsit megváltoztatva annak mechanikáit, egy félig nyitott pályastruktúrával.

A karakterink Ainar, a közelharci és Quinn a távolsági harcos karakter lesznek, akik között választhatunk, hogy melyikünk felel meg a személyes játékstílusunknak. A karakterek között játék közben is tudunk majd váltani, ami egy újabb taktikai réteget ad, mivel mindkettőjük saját életerő- és fejlődési rendszerrel rendelkezik, így teljesen máshogy kell őket kezelnünk és fejlesztenünk is. 

A fejlődési rendszer egyszerű, és picit talán túl egyszerű: szintlépéskor képességpontokat osztunk szét kritikus találati esély, védelem és maximális életerő között. Idővel új képességeket kapnak: látványos ultimate támadásokat, valamint elemekkel átitatott különböző mozdulatokat, melyek egyszerre több ellenfelet is eltalálhatnak. A harc során a kitérés, a támadási sorrend és a stamina-gazdálkodás döntő fontosságú, főleg a gyors és erőteljes ellenfelek ellen.

A loot központi szerepet játszik. Az ellenfelek és ládák aranyat, faanyagot, fémeket és egyéb alapanyagokat dobnak, illetve tartalmaznak, melyek a kovácsnál új fegyverek és páncélok készítéséhez, illetve azok fejlesztéséhez használhatók.

A halál nem jár súlyos büntetéssel: az erőforrások megmaradnak, és a játék a legutóbbi portálhoz helyez vissza, sőt bizonyos esetekben még csak nem is kerülünk vissza. Ezek a portálok nemcsak ellenőrző és mentési pontokként, hanem gyorsutazási pontként is üzemelnek.

A Guardians of Light színes, rajzfilmeket idéző látványvilága szerethető és részletesen kidolgozott. A karakterek élénkek, animációik látványosak, az ellenfelek mozgása eltúlzott és stílusos. Az egyik személyes kedvencem a Naruto futást imitáló harcos, akit személy szerint soha nem tudtam emiatt komolyan venni. A varázslatokat és fegyvercsapásokat látványos effektek kísérik. A környezet sajnos azonban nem teljesen interaktív: épületekbe nem léphetünk be, fákat nem vághatunk ki, így a világ egy díszlet szerepét veszi fel, semmint az interakcióban résztvevő játékrészét.

A játék stabilan fut, komolyabb hibák nélkül, bár kisebb technikai problémák előfordulnak, például navigációs anomáliák bizonyos útvonalakon. A harcokban néha hiányzik a vizuális visszajelzés egy-egy találatnál, és a gyógyitalt nem használhatjuk gyorsgombokon keresztül, csak egy dedikált menüben, ami nagyban lassítja a játékmenetet.

A hanghatások vegyesek: a kardcsapások, varázslatok és az ellenfelek hangjai határozottak, de a zenei aláfestés visszafogott. A dallamok a háttérben maradnak, nem vonják el a figyelmet a harcokról, ugyanakkor támogatják a játék könnyed, meseszerű hangulatát.

Értékelés

79%

Összefoglaló A Radiant: Guardians of Light nem forradalmasítja az akció-RPG műfajt, de magabiztosan és stílusosan építi be egy dinamikus beat ’em up körítésbe azt. A könnyed tárgykészítési rendszer és a fokozatos fejlődés remekül érezteti az előre haladásunkat. Bár néhány kényelmi funkció hiányzik, főleg a gyógyital gyorsgombra állítása, a játékvilág interaktivitása pedig túlságosan korlátozott. A harcrendszer lendületes, a fejlődés ösztönző, és a vizuális stílus azonban kárpótolja ezen hiányosságokat.

79%
Translate »