Oldal kiválasztása

BTTF: The Game – Get Tannen! – Játékteszt

BTTF: The Game – Get Tannen! – Játékteszt
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Marty és Doki visszatértek, hogy az időben utazva újabb kalandokba csöppenjenek. Ezúttal a Tannen család okoz újfent problémát hőseinknek.

Januárban indult el a Telltale legújabb sorozata, a legendás Vissza a jövőbe filmsorozatot feldolgozó Back to The Future: The Game, melynek első epizódja eléggé felemás érzéseket váltott ki a játékosokból és a kritikusokból egyaránt. A rövid játékidő és a hihetetlenül egyszerű feladatok nem festettek túl jó képet a játékról, de szerencsére a nemrég megjelent második rész, a Get Tannen! sokkal pozitívabb jövőképet fest elénk.
 
A leírás spoilereket tartalmaz az előző részből, úgyhogy aki azt nem játszotta végig, az ugorja ezt a bekezdést. Szóval a második epizód ott kezdődik, ahol az első véget ért, vagyis Marty és Doki készülnek hazamenni, csakhogy Marty hirtelen elkezd fakulni, ami mint azt a filmekből tudjuk, semmi jót nem jelent. Az Ednától elhozott újságban kiderül a halványulás oka: Marty nagyapjának, Arthur McFly-nak átadták a bírósági idézést, és ő vallott Kid Tannen ellen, aki börtönbe került. Csakhogy Kid emberei ezt megtudják, és agyonverik Arhurt, aki a jelen pillanatban is haldoklik, így veszélyeztetve kamasz hősünk jövőjét. Azonban ez csak a kezdete egy újabb, a valóságot fenyegető eseménysorozatnak.
 
Bizony, a valóságot, mivel hőseink beavatkozása létrehozott egy olyan alternatív jövőt, ahol a Tannen család a világ egyik legnagyobb bűnszövetkezete, és ők uralják Hill Valley-t. Ezt persze nem lehet engedni, így Martynak és Dokinak vissza kell menniük egészen az első epizód idejéig, és rá kell jönniük, hogy mit ronthattak el. Igen, a film ismerősei jól sejtik, összefutunk az előző részbeli önmagunkkal, pontosabban igyekszünk majd ezt elkerülni. Újra találkozhatunk majd régi ismerősökkel, például Ednával, Arthurral, Kiddel, Cueballal, de akadnak majd új arcok is, akiket a filmekben nem láthattunk, de fontos szerepük van Marty és a Doki jövőjében.
 
Az új szereplőkhöz új helyszínek is járnak, így látogatást tehetünk Kid új illegális lebujában, mivel az előző leégett, emiatt került bajba Doki az első részben, és az egyik szálloda szobájában, de teszünk majd egy rövid kitérőt a Tannen uralta jövőben is. Bizony, ennyi a rendelkezésre álló új hely, de a legtöbb időt a lebujban és a város főterén fogjuk eltölteni. A feladványok sokkal ötletesebbek, mint az első epizódban, és valamelyest nehezebbek is. Rengeteg verbális és asszociációs feladványt kell megoldanunk a továbbjutás érdekében, de akadnak klasszikus tárgyhasználati megoldások is. Nagy piros pont a készítőknek a nehezebb feladatokért, mivel az első rész egyik legnagyobb hibája a könnyedség volt. Persze nem kell hihetetlenül bonyolult és komplikált fejtörőkre gondolni, mindössze arra, hogy nem lesz mindig egyértelmű, hogy mit is kell tennünk, de a régi motorosoknak így sem okoz majd túl nagy kihívást a játék. Ha valaki mégis elakadna, az nyugodtan használja a hint rendszert, ami háromféle javaslatot tesz nekünk, amelyek közül a harmadik lényegében a megoldás. Segítségért szintén fordulhatunk Dokihoz is, aki hasznos és érdekes információkat oszt meg velünk az adott témákban, és Marty szokás szerint kommentálja a dolgokat, ha sokáig nem jutunk előre. Beszélgetni most is sokat fogunk, ami által tekintélyes mennyiségű információhoz juthatunk, tehát rengeteg lehetőségünk van, ha elakadnánk.
 
Az ötletes és némileg nehezebb feladatok mellett viszont sajnos a Get Tannen! rövidebb, mint az It’s About Time! volt. Körülbelül két óra a tiszta játékidő, ami megfelel a filmek hosszának, de az első rész három órájához képest kicsit rövidke. Ennek ellenére ez a két óra tömény Vissza a jövőbe hangulat, tele humorral, rejtett utalásokkal (igazán ötletes volt Georges Méliès 1902-es klasszikusának, az Utazás a Holdba (Le Voyage dans la lune) „megemlítése”), és persze a filmekre való kikacsintással (a speakeasy-ben kattintsatok a mikrofonra).
 
Persze ez a játék sem tökéletes, az első rész grafikus hibái most is visszatérnek, főleg az árnyékokkal van probléma, még a legmagasabb beállítássokkal is recések a karakterekre vetített árnyékok. Sajnos megmaradt a korlátozott mozgási lehetőség is, így még mindig egy csőben haladhatunk csak, ami igencsak zavaró, tekintve, hogy 2011-et írunk. Volt még egy apró hiba, miszerint az első részben kiválasztott nevemet rontották el egyszer, de ez nem fordult elő többször. Ezektől eltekintve kifejezetten jól sikerült a Get Tannen!, és a harmadik rész előzetese olyannyira hangulatosra sikerült, hogy megint fájdalmasan messzinek tűnik az egy hónap várakozási idő a Citizen Brown megjelenéséig. Csak győzzük kivárni.
 
Értékelés: 8/10
Translate »