Ruffy and the Riverside – játékteszt
Vannak játékok, amik első pillantásra nem tűnnek a legmegnyerőbbnek, sőt, akár közönségesnek is tűnhetnek. A Ruffy and the Riverside is pont ilyennek tűnhet első látásra: egy színes, ’80-as évekbeli gyerekműsorokat idéző platformer, ahol a 2D karakterek úgy festenek, mintha filctollal színezték volna ki őket – látványos, de ez általában ezek ennyiben is maradnak. Aztán eltelt pár óra, és rá kellett jönnöm: ha valaha volt játék, amit nem szabad a borítója alapján megítélni, hát ez az.
A Zockrates Laboratories első játéka egy olyan 3D-s platformer lett, ami a ’90-es évek végének és a 2000-es évek elejének legszebb hagyományait idézi – és ezt nem csak a nosztalgia szempontjából értem. Persze, akadnak kisebb technikai hibák, de összességében ez egy nagyon szerethető, szellemes és ötletes játék lett.
És hogy mi az, amitől Ruffy igazán különleges? Egy merész, játékmechanikai húzás: ahelyett, hogy pusztán másolna a régi nagy nevektől, Ruffy különleges képessége az, hogy a festett világot tudja szó szerint másolni és beilleszteni – legyen szó vízről, láváról, kövekről, homokról vagy épp indákról. Ezeket az elemeket különféle felületekre másolva kell majd a játék során rejtvényeket megoldanunk, akadályokat leküzdenünk és új utakat nyitnunk. Ez a mechanika nemcsak ötletes, hanem meglepően szabad és jól kivitelezett – még nyolc-tíz óra játékidő után sem lett monoton.
A történet sem veszi magát túl komolyan: egy Groll nevű gonosz idegen kocka ellopott néhány mágikus golyót, amitől teljesen megkattant, és most Ruffyra vár, hogy rendet tegyen. Segítségére siet Pip, a régi játékokból ismert útitárs karakter, aki jelen esetben egy apró méhecske. Vele együtt kell összeszedni a „RIVERSIDE” felirat szétszórt betűit, amit épp Groll robbantott szét. Innentől kezdve Ruffy lesz a „kiválasztott hős” – pontosabban az egyetlen, aki elég lelkes ahhoz, hogy megpróbálja teljesíteni a feladatot.
A játéktér meglepően nagy, és a különböző portálokon át vezető út változatos zónákba visz: aktív vulkán, fagyos helyek, dzsungel, sivatag – a szokásos helyszínek, de kreatív elrendezésben. Az igazi öröm mégis az, hogy sosem tudhatjuk, a következő portál mögött mi vár – és ez az izgalom végig kitart. A fő központ, ahonnan maga a történet is indul, egy színes, élettel teli kisváros, ahol szarkasztikus NPC-k és apró részletek adják meg a hangulatot. Az írás – bár néhol kimondottan bizarr – kifejezetten jól áll a játéknak.
Ruffy mozgáskészlete is jól eltalált: gyors, energikus, és ha elég másolt indát pakolunk a falra, akkor bármit meg tud mászni. Érdekes módon dupla ugrást nem kapunk, a fejlesztők szerint ugyanis nagyon trivializálja a platformer részeket, ezért Pip segít majd nekünk, mintegy siklóernyőként használhatjuk a lábaiba kapaszkodva lassítva az esésünket.
Grafikailag a játék direkt választotta a szimplább, retró hatást: távolban felbukkanó ködfátylak, látható poligon-illesztések, vékony fekete vonalak a látóhatáron – valószínűleg nem mindegyik szándékos, de ha a hibák ilyen jól működnek, akkor nem panaszkodhatunk. Ez adja meg azt az utánozhatatlan „ez ismerős valahonnan” hangulatot, amitől olyan, mintha egy elveszett gyerekkori játékba csöppennénk vissza – csak modern köntösben.
A puzzle-rendszer a másolás-beillesztés mechanikára épül, és bár van néhány szabály, amit be kell tartani, a rendszer meglepően rugalmas és emiatt rendkívül szórakoztató. Van például egy medencében úszkáló cápa, akit nem tudunk közvetlenül legyőzni – viszont tudunk fémfelületet másolni rá, ami azt eredményezi, hogy a víz aljára süllyed, ezzel biztosítva a biztonságunkat. Ilyen és ehhez hasonló trükkökből sok van – nem mindegyik lesz egyértelmű elsőre, de pont ez a kihívás és az alternatív gondolkodásmód teszi feledhetetlenné a játékot.
És akkor ott vannak a műfaj kötelező elemei, a gyűjtögethető dolgok: többféle kategóriában, ötletes elrendezésben, és mindenhol van valami apró meglepetés. Még a Super Mario Odyssey 2D-s szekcióit is átemelték a Ruffy and the Riverside-ba – és meglepően nagyon jól működnek, még ha kicsit darabosabban is, mint az eredeti.
Negatívumként csak az ellenfelek dizájnját tudom felhozni, ami tényleg a játék legrosszabb része, és ez nem a modellek rossz minőségéről tesz tanúbizonyságot, hanem arról, hogy a többi része zseniális és innovatív. A hangsúly a rejtvényeken, a felfedezésen és a mechanikák játékán van, nem a harcon – és ez így van jól. Aki a pörgős akció helyett inkább kreatívan aknázza ki a világ működését, az garantáltan jól fog szórakozni.
Értékelés
92%
Összefoglaló A Ruffy and the Riverside egy színes, szerethető visszatérés a klasszikus 3D-s platformerek világába, de nem csupán tisztelgés a régi nagy játékok előtt – saját ötlete is van, méghozzá egy meglepően jól működő másolás-beillesztés mechanika. A játék bátran merít a műfaj nagyjaiból – Mario, Zelda, Crash Bandicoot – de közben valami egyedit is hozzáad. A harcrendszer gyengesége ellenére ez egy rendkívül ígéretes debütálása a stúdiónak.
