Mars Attracts – Korai Hozzáférés Betekintő
Vannak ötletek, amelyek annyira abszurdnak tűnnek, hogy végül már-már zseniálisnak hatnak. A Mars Attracts, egy vidámpark-menedzsment szimulátor, amely a Tim Burton-féle 1996-os sci-fi őrület, a „Mars Attacks!” alapjaira épít, pontosan ilyen. A játék abszolút azt az érzést kelti, mintha a ’90-es évek furcsa PC-játékainak elveszett relikviája lenne, mely egyenes leszármazottja a Theme Hospitalnak és a RollerCoaster Tycoon, megfűszerezve egy, az Afterlifehoz hasonlóan groteszk világgal.
Amikor először elindítottam, egy olcsó, film licencre épülő gagyi paródiajátékra készültem. Ehelyett az utóbbi évek egyik legbájosabb, legsötétebb humorú és legveszélyesebben addiktív menedzsmentjátékába futottam bele.
A játék magja körülbelül megegyezik a RollerCoaster Tycoonban látott parképítős recepttel: egy marsi vezér szerepébe bújunk, akinek feladata a vörös porból turistaparadicsomot faragni. Utakat építünk, szolgáltatásokat és attrakciókat helyezünk el, dolgozókat igazgatunk, bevételt számolgatunk. A csavar? A fő attrakciók itt nem a RollerCoaster Tycoon-féle hullámvasutak lesznek, és még csak nem is egyszerű óriáskerekek, hanem az emberek, akiket saját repülő csészealjunk rabol el a történelem különböző pontjairól.
Kőkorszaki vadászok, római légionáriusok, vadnyugati cowboyok kerülnek az üvegbúrák alá, nekünk pedig gondoskodnunk kell róla, hogy a „történelmi igényeik” megfelelően teljesüljenek. Mindegyik fogoly sajátos személyiséggel rendelkezik – valaki kerüli a tömeget, más lopkodja a dísztárgyakat. Ha elégedett, jó kiállítási darab. Ha elégedetlen, akkor inkább kísérleti alany szerepét tudja betölteni.
És itt teljesedik ki a játék fekete humora. A marsi közönség nemcsak azt akarja látni, hogy az emberek vályúból esznek, még akkor se, ha ez már önmagában is kimondottan mulatságos, hanem azt, hogy szenvednek. A kutatólaborok olyan égető kérdésekre keresik a választ, mint például arra, hogy mi történik, ha egy római korból elrabolt ember lakóterébe bokszgépet telepítünk, vagy ha valakinek a végtagjait csápokra cseréljük. Az egész fejlesztési fa a kegyetlenségre épül: új attrakciókat nem vásárlással, hanem boncolással és kísérletezéssel nyitunk meg.
A groteszk réteg alatt azonban komoly gazdasági rendszer dolgozik. A park fenntartása folyamatos egyensúlyozás: béreket fizetünk, karbantartást szervezünk, logisztikát irányítunk. Hibázni nem ajánlott, mert az adósságspirál gyorsabban lecsap, mint egy cowboy a centrifugakísérletben. A kihívás megvan benne, de igazságos a rendszer, és számos lehetőséget ad, hogy tovább életben tartsuk a parkunkat a saját hibánkból elkövetett csőd bekövetkezte előtt.
Ami a legnagyobb meglepetés volt a játékkal kapcsolatban, hogy bár még csak Korai Hozzáférésben elérhető, a Mars Attracts már most stabil és meglepően nagy mennyiségű, kiforrott tartalommal jelent meg. Nincsenek durva fagyások vagy széteső mechanikák, az alap élmény sziklaszilárd. A fő, és gyorsan meglátszó hiányosságok között pedig csak azt tudom felsorolni, hogy nagyon kevés dekoráció áll rendelkezésünkre, attrakcióból is lehetne több, illetve, hogy hangzás tekintetében is sokszor előfordult, hogy azon kaptam magam, hogy a park zaján felül semmilyen háttérzene nem kísérte a játékmenetet. Ezek azonban inkább egy világos teendőlistára utalnak, mintsem komoly hiányosságokra, melyeket a Korai Hozzáférés alatt akár tematikus frissítésekkel ki lehet majd egészíteni.
A Mars Attracts példamutatóan bánik a licenccel. Nem egy sablonra húzott címke, hanem teljes mértékben átveszi a Mars Attacks! szatirikus, szadista szellemét, és új életet lehel belé. Olyan játék, ahol egy gyönyörű római lakóteret rendezünk be, majd azonnal halálsugarat telepítünk a sarokba, csak azért, hogy megfigyelhessük, mi történik.
