Oldal kiválasztása

Grand Ages: Rome (PC) játékteszt

Grand Ages: Rome (PC) játékteszt
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egy játék, ahol bebizonyíthatjuk, hogy Róma sem egy nap alatt épült fel!

A római kori városépítő játékok egy bizonyos rétegnek szólnak, hiszen két olyan dolog találkozik egyazon témán belül, amit sokaknak nehéz befogadni. Adott alapesetben a római történelem, ami nem egy könnyen befogadható tanulmány, és alapos ismeretéhez nem elegendő néhány perc, ehhez pedig társul még az egyik talán legösszetettebb stratégiai stílus, a városépítés és menedzsment. A Grand Ages: Rome esetében ez nem teljesen igaz, hiszen a római kor történelmének ismerete csak nagyon alapszinten szükséges a játék élvezetéhez, ellenben a városépítés mellett itt katonai tapasztalatokra is szükség lesz, hiszen a fejlesztők ezt az opciót kifejezetten előtérbe helyezték.

 

 

Ha valaki abban a hitben él, hogy a Grand Ages: Rome egy új, és előzményektől mentes játék, akkor nagyot téved. Az alkotás ugyanis a valamikori Glory of the Roman Empire játékból nőtte ki magát, az Imperium Romanum közbeékelődésével. A kezdet kezdetén még a Rome is Imperium Romanum II néven futott egy ideig, a fejlesztők viszont indokolatlanul átkeresztelték az érkező jövevényt a sokkal hangzatosabb jelenlegi elnevezésre. Nézzük meg, vajon előnyére vált-e a játéknak, az új név, és az ehhez csatlakozó számtalan újdonság.

 

A játék indítása után egy tematikába illő, szépen felépített menü fogad minket, ahol érdemes először a tanulópályákat megcsinálni, ugyanis a Grand Ages: Rome elsőre elég bonyolult és összetett. Maga a kampány tulajdonképpen két részre van osztva, egymástól szinte függetlenül indulhatunk politikai karriert építeni, vagy hadvezérré válni. A betanító küldetések is így oszlanak el két részre, van az alap gyakorlópálya, ahol egy várost kell felépítenünk a semmiből, és van a harci gyakorlópálya, amikor egy kisebb hadsereget kell győzelemre vezetnünk. Itt kell megjegyezni, hogy már ez a két egyszerűnek tűnő oktatórész sem lesz gyerekjáték, tapasztalatlan játékosok könnyen megizzadhatnak, de ajánlatos végigcsinálni az első perctől az utolsóig, hiszen itt tényleg minden fontos opciót megtanulhatunk, ami kiemelkedően fontos lesz a játék hátralévő részében.

 

 

Ha megvolt a tanulás, és magabiztosnak érezzük magunkat, elindíthatjuk a kampányt. Mielőtt azonban kellően belemerülnénk, választás elé állít minket a játék, hiszen itt nem névtelen senkiként fogunk egy várost felépíteni, vagy egy sereget csatába küldeni, hanem a valamikor valóban élt, római elöljárók sarjaként. Pontosan öt ilyen család közül választhatjuk ki a nekünk legmegfelelőbbet, ők pedig az Aemilii, a Valerii, a Lucii, a Flavii és a Julii família. Bármelyik fél mellett is döntünk, az valamilyen szintű következményekkel jár, hiszen míg az Aemilii család egy igazi katonanemzedék, és nem riadnak vissza egy kis háborúzástól, addig a Valerii família inkább a kereskedelemben van otthon. A Lucii klán szemei előtt a dolgos kezek lebegnek, a Flavii nemzedék pedig a könyvekből vett tudás alapján érvényesül, míg Julii fiai a mezőgazdaságban kiemelkedőek. Választásunk túl nagy jelentőséggel nem fog bírni, legalábbis akkora súlya nem lesz neki, hogy emiatt a játék bizonyos pontjai megoldhatatlanok lennének.

 

Mint fentebb említettem, a Grand Ages: Rome kampánya gyakorlatilag két részre osztható, van a városépítős jellegű oldal, és van a harcászati rész. Egyértelműen az utóbbi jegyben fogant feladatok a nehezebbek, hiszen a hadseregek irányítása mellett itt is ugyanúgy figyelnünk kell városunkra, el kell látnunk népünket étellel, tudással és különböző apró javakkal. Tekintsük át első ízben a Rome városépítős, menedzselős oldalát!

 

 

A kampány ezen részein egyszerűnek tűnő feladatokba botlunk, általában a semmiből kell előteremteni egy várost, majd ilyen-olyan javakkal felruházni a népet, vagy éppen megépíteni egy nagyobbacska épületet. Kezdjük az alapoktól! Adott egy hatalmas pálya, amelyen már általában áll a városközpontként szolgáló Outpost. A rendelkezésünkre álló terület mindig akkora lesz, hogy több ilyent is építhetünk később, hogy kisvárosunkból hatalmas metropolisz váljék, persze ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek leírva hangzik. Első körben embereket kell telepítenünk a városba, akik a társadalom különböző osztályaiban kapnak helyet, más és más házakban élnek, egyedi igényeik vannak. Míg a plebs beéri az étellel, addig az equites-nek már szórakozást is kell nyújtanunk, a tanulási éhség kielégítése mellett. Természetesen lehetőségünk lesz rabszolgákat is betelepíteni kisvárosunkba, akik nem igényelnek még ételt sem, így érdemes a rabszolgapiacokat a pálya olyan részeire helyezni, ahol sok ásványkincs, vagy éppenséggel erdő található. Először értelemszerűen csak a plebs rétegeiből tudunk maradandó népességet alkotni, akiket étellel és vízzel kell ellátni. Vizet hatalmas, római kori vízvezetékekből hozhatunk a városba, ételt pedig termelnünk kell. Lehetőségünk lesz disznófarmot vagy éppen búzaföldeket telepíteni, amik kellő mennyiségű étellel látják el a környéket, de az élelem elosztásáról is nekünk kell gondoskodnunk. Ehhez elég például egy hentesüzletet elhelyezni a lakóházak közelében, és a város polgárai máris maradni fognak. Ügyeljünk az emberek elégedettségére, ugyanis ha nem érzik jól magukat városunk lakói, előfordulhat, hogy felgyújtják házaikat, ami akár az egész település leégését, és a pálya újrakezdését is jelentheti!

 

 

Ha már elegendő ételt juttattunk lakóinknak, érdemes elkezdeni az ásványkincsek kitermelését, amikre speciális bányákat építhetünk. Itt érdemes rabszolgákat használni munkaerőként, bár azt meg kell jegyezni, hogy a polgárok például sokkal nagyobb mennyiségben képesek bármit kitermelni, mint az egyszerű rabszolgák. Ha ezekkel az alapdolgokkal megvagyunk, és városunk lakói megelégedve végzik a dolgukat, neki is állhatunk az aktuális feladat elvégzésének. Egy pályán mindig több feladatunk lesz, sőt, bónusz feladatok is színesítik az összképet, amelyek mindig nagyobb kihívást jelentenek. Településünket természetesen csinosíthatjuk is apróságokkal, ültethetünk fákat, telepíthetünk ligeteket, de akár emelhetünk diadalíveket is, a különböző szórakozást, illetve tanítást nyújtó épületek (aréna, könyvtár stb.) mellett. Persze, az első küldetések alatt ezeket elég nehéz lesz megvalósítani, ugyanis például egy könyvtárat vagy egy prefektust már nem egy átlagos polgár üzemeltet, hanem az equites, akik már különböző extra szolgáltatásokat is igényelnek azért, hogy lakóink maradjanak.

 

A kampány másik, harcászati része egy kicsit összetettebb az elhangzottaknál. A fent leírt városépítős dolgok mellett ugyanis itt még hadseregeinkkel is foglalkoznunk kell, ami nem kis feladat, főleg, hogy a fejlesztők egy kicsit mintha összecsapták volna a játék ezen részét. Ha szükségünk van rá, metropoliszunkat körbevehetjük hatalmas kőfalakkal, de építhetünk különböző kaszárnyákat is, más és más katonákra fókuszálva. A katonák, a lakókkal egyetemben, szintenként érhetők el, azaz elsőre nem lesz lehetőségünk mindenféle hadsereg kiképzésére. Mindegyik hadi ágazatnak különböző kaszárnya építése szükséges, így lesz lehetőségünk a későbbiekben, az alapból elérhető Hastati katonák mellett, többek között Praetorian Guardot, Gaul Berzerkereket vagy éppen Nubian harcosokat kiképezni, melyekkel már egyre magasabb szintű hadi fölényt élvezhetünk.

 

 

A harc tulajdonképpen a szokásos RTS klisé formuláit örökíti tovább, az ellenségre kattintva támadunk, és vagy a létszámbeli fölény, vagy a sereg szintje fogja eldönteni a kimenetelt. Taktikázni túlzottan nem lehet, mert az egységirányítás átlagon alulira sikeredett. Seregeinknek vannak speciális támadásai is, amelyek nagy előnyt jelenthetnek, főleg ha dupla akkora sereggel nézünk farkasszemet. A fejlesztőknek sikerült beépíteniük egy kis RPG-részt a hadászati részbe,  seregeink ugyanis tapasztalati pontokat gyűjtenek, kezdetben a kiképzés, később pedig a csaták folyamán. Értelemszerűen, minél magasabb szintű egy sereg, annál erősebb és hasznosabb.

 

Az RPG-elemek viszont nem csak itt figyelhetők meg, hanem egy-egy küldetés után is, hiszen választott karakterünk fejlődik, igaz, nem tapasztalati pontokkal. Rá képességeket aggathatunk, vagy különböző extrákat vásárolhatunk a számára, amelyek a játék további részében kifejezetten hasznosak lehetnek, hiszen akár bónusz ásványkincsek is feloldhatóak, amelyek mindig jól jönnek egy nehezebb kezdéskor.

 

 

Ha a kampány elsőre túl nehéznek bizonyul, gyakorolhatunk is a free building menüpont alatt, ahol szabad városépítést folytathatunk, és kicsit ráerősíthetünk sikereinkre. Ez azért is fontos, mert leírva egyszerűnek hangzik az építkezés, valamint a menedzselés, de a gyakorlatban elég nagy fejtöréseket képes okozni. Akik az RTS-játékok hardcore kategóriájában érzik otthon magukat, azoknak erre nem lesz nagy szükségük, viszont a multiplayer opció már kecsegtető lehet nekik, hiszen a Kalypso Media erről is gondoskodott. A többjátékos összecsapások ugyanazt a vonalat követik, mint az egyjátékos kampány, így meglepetésekkel itt nem kell számolnunk, magasabb szintű kihívásokkal viszont annál inkább.

 

A Grand Ages: Rome esetében nem mehetünk el szó nélkül a grafika mellett sem. A játék nehézsége mellett talán az egyik legerősebb pont a kinézet, hiszen, RTS-hez képest elképesztően szép lett. A kamerával bármire ráközelíthetünk, és minden nagyon aprólékosan ki lett dolgozva. Ez nem csak az épületekre és az emberekre értendő, hanem a környezeti elemekre is, többek között kifejezetten szépre sikeredett a vízeffekt és a naplemente ábrázolása. Külön pozitívum még az időjárás és a napszakok dinamikus változása, ami egy kicsit talán túl gyakorta történik meg, de legalább erre is figyeltek az illetékesek. Grafikailag majdnem a hibátlan kategóriát súrolja a produktum, viszont ennek ára is van, hiszen felsőkategóriás tesztgépünkön is képes volt néha szaggatásokat produkálni, maximális beállítások mellett, ami azért egy kicsit levesz az összértékből.

 

 

A képi világgal ellentétben a hangok terén már nem tapasztalhatunk ilyen pozitívumokat, hiszen szinte nincsenek is. A zene majdhogynem folyamatosan ugyanaz, ráadásul nem is illik a római kor világához, kifejezetten unalmasnak mondható, a hanghatások között pedig igaz, hogy találhatunk nagyon jól eltalált darabokat (pl. a kardok fémes csattanása), de akadnak egészen szörnyűek is (pl. házak összedőlése). Ez tehát egy igazi negatív pontja a játéknak, hiszen lehet valami nagyon szép és kihívásokkal teli, ha szinte az egészet kikapcsolt hangfalakkal, vagy más zenét hallgatva kell végigjátszani.

 

Így, a végéhez érve elég kettős érzelmek kavaroghatnak mindenkiben, hiszen a játék alapjai, amelyet továbbörökített az elődökből, több mint rendben vannak. Ehhez társul még egy erős grafika, de a másik oldalon ott a semmilyenre sikeredett hadseregközpontú rész, valamint az a tény, hogy egy átlagjátékos vért izzadhat a küldetések megoldása közben, hiszen elképesztő lett a nehézségi szint. Hardcore RTS-rajongók bátran magasabbra is emelhetik a jelenlegi pontszámot, de a másik oldal szemével nézve ez most megmarad ennyinek.

 

Értékelés: 8/10

Translate »