Mafia 2 – Nincs egy játék se, ami megközelítené
A Mafia 2-ön dolgozó csapat egyik munkatársa, Denby Grace nyilatkozott az Incgamers-nek, és az interjúban elhangzottak szerint a 2K Czech magabiztosan várja a folytatás megjelenését.
További részletekA Mafia 2-ön dolgozó csapat egyik munkatársa, Denby Grace nyilatkozott az Incgamers-nek, és az interjúban elhangzottak szerint a 2K Czech magabiztosan várja a folytatás megjelenését.
További részletekTegnap egy több mint hét perces gameplay videóban már látható volt a Heavy Rain csinos főhősnője, Madison, azonban a most megjelent mozgókép egy igen csak intim pillanatában leskelődhetünk utána.
További részletekTegnap óta kipróbálható a negyedik Command and Conquer publikus, többjátékos bétája, akik azonban erről lecsúsztak, azok a most megjelent videóval vigasztalódhatnak.
További részletekA Square Enix hivatalosan is bejelentette, hogy a márciusban nyugatra is ellátogató tizenhármas Final Fantasy X360-as verziója három darab lemezen fog elterpeszkedni.
További részletekMiután Japánban már megvásárolható a Final Fantasy XIII és hamarosan a nyugati piacot is meghódítja a játék, végre érkezhetnek az infók a Final Fantasy Versus XIII-ról. Jeff Rubenstein, a hivatalos PS Blog szerkesztője szerint már februárban.
További részletek