Oldal kiválasztása

Infinite Undiscovery játékteszt

Infinite Undiscovery játékteszt
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Square Enix neve általában egyet jelent a jó minőségű játékokkal és a csodálatosan szépen kidolgozott grafikával. Az Infinite Undiscovery, az X360-ra készült japán stílusú RPG hasonló dolgokkal kecsegtet, pontosabban: valós idejű harcrendszerrel, kalandelemekkel, szerepjátékelemekkel és érdekes történettel. Lássuk hát, mit is nyújt a napokban megjelent játék!Az Infinite Undiscovery, meghökkentően bárgyú angol címe mellett érdekes alaptörténettel is áll elő, hiszen egy, a főhőseink világához láncolt hold körül folyik a harc. Ott, ahol láncok segítségével lehorgonyozzák a holdat, különös, démoni lények jelennek meg és nyomukban a pusztulás tombol. Éppen ezért vannak nekünk olyan, jó kiállású hőseink, mint Sigmund, akire sajnálatos módon (vagy éppen szerencséjére) nagyon is hasonlít főhősünk, Capell. Éppen ezért a nyitó képsorokban azt láthatjuk, ahogy Capell, az amúgy kissé félénk és az erőszaktól magát távol tartani igyekvő kissrác (17 éves) megmentésére érkezik Aya, aki Sigmund követője és a Felszabadító erő tagja. Majd miután tisztázódik a féreértés, együtt vágnak neki a börtőnből kifelé vezető útnak.

Ha netalántán ez így túlságosan össze-vissza lenne valakinek, ne aggódjon. Egyrészt a japán mangák hasonlóan bárgyú sztorival rendelkeznek, másrészt viszont annyira habkönnyűek a párbeszédek és a történet, hogy ha éppen azt mesélnék, hogy lila nyulak potyognak az égből, a játékost az sem lepné meg különösebben. Ám ha már a párbeszédeknél tartunk, érdemes megjegyezni, hogy a szép, mozifilmekhez hasonlatos, színvonalas átvezetések mellett az angol szinkron (japán nem választható) valami förtelmesen pocsék, ráadásul a dialógusok színvonala sem haladja meg egy nyolcéves gyerekét. Sajnos pont ott, ahol lehetett volna egy nagyot dobbantani és újat hozni, nagyon silány munkát végeztek a fejlesztők, és ami szerintem még a japánoknál megszokott posványos beszélgetéseket is alulmúlja, az ennek az angol felmondása. Sajnos technikailag sem sikerült maradandót alkotni, ugyanis a párbeszédek egy bizonyos százalékánál elmarad a hang. Hogy ez bug vagy valóban lemaradt a szinkron, nem tudni, mindenesetre ha szándékos, akkor elég önkényes módon lett kiválasztva, mi maradjon ki a hangos alámondásból.

Kinézetre gyönyörű a játék, bár a karakterek kidolgozása néhol nevetséges, de ez inkább a japán beütésnek és nem másnak tudható be. Egyetlen probléma akad ezzel, ez pedig a teljesítmény. Bizony, nem sikerült megfelelően optimalizálni a látványos világot, és nagyobb harcok idején képes belassulni a játék egy-egy képkocka idejére. Ez szerencsére nem idegesítő nagyon, mivel olyankor történik, amikor már kiadtuk az adott parancsainkat, ám azért egy-egy combo helyes kivitelezésébe beleszólhat, és a szemnek sem annyira kedves. Úgy tűnik, kicsit magasra helyezték a mércét a külső szempontjából és egy fokkal nagyobb a gépigény annál, mint amit a konzol ki tudna préselni magából a zsúfoltabb jelenetekkor. A gyönyörű grafika és a hosszú átvezető animációk mellett már nem annyira meglepő az amúgy elsőre nagyon is feltűnő két DVD, amire a játék elfért. Szerencsére az egyes helyszínek óriási nagyok lettek és töltögetésnél sem kell sokat várni, amikor egyikből a másikra lépünk. Viszont a történet teljes játékideje nem valami kiemelkedő, hiszen mindösszesen olyan 30 óra a fő szál, amit némileg tovább lehet odázni, ha a mellékküldetéseket is végigtoljuk. Számos karakterrel ismerkedhetünk meg kalandozásunk során, ám sajnos nagyon felületesen lettek kidolgozva, ráadásul annyian vannak, hogy folyamatosan cserélődnek csapatunkban. Sokkal jobb megoldás lett volna kevesebb szereplővel variálni, ám azokat jobban kidolgozni

A zenével, a látványos speciális effektekkel és a hangokkal sem spóroltak a készítők, ezek végigkísérik kalandjainkat, ráadásul a zene még többórányi játék után sem válik unalmas cincogássá, hanem mindig az eseményeknek megfelelően változik és jól illeszkedik a játék hangulatához. Az talán kicsit idegesíthető lehet az európai fülnek, amikor az egyes combókat véghezviszi egy-egy karakter és ilyenkor elkiáltja annak a nevét (pl. Crescendo Spike!), de ehhez hozzá kell szokni, hiszen mint mindenki tudhatja, az igazi nagy harcmesterek mindig bekiabálják a különleges képességeiket. (lásd pl. néhány Jackie Chan-film :))

Ha a külsőségeken túlestünk, érdemes áttérni a játék lényegére, a harcrendszerre és a szerepjátékszerű elemekre. Onanntól kezdve, hogy átvettük az irányítást karakterünk felett, nem sok szabad percünk lesz, ugyanis minden valósidőben történik. Ez azt jelenti, hogy még a menüben sem tudunk úgy böngészni tárgyak után, hogy közben állna a játék. Ha a Start gombbal megállítjuk a játékot, akkor minden megáll, mi sem a térképet, sem mást nem használhatjuk. Ez még önmagában nem lenne annyira érdekes, ha nem kellene lépten-nyomon a menüre támaszkodnunk. Ugyanis ha egy tárgyat használni akarunk, legyen az étel, ruhadarab stb., mindent csak innen érhetünk el. Ilyenkor karaktereink szépen letelepednek a földre, és ha betámadna bennünket valami vérszomjas fenevad, bizony, a menüből semmit sem tudunk tenni ellene.

Trendi RPG-hez hűen, itt is csapatrendszer működik, azaz nem csak egyedül kell szembeszállnunk a gonosz ellennel. Ez egyben azt is jelenti, hogy mindenféle billentyűzet nélkül irányítunk egy több főből álló csapatot. Be kell valljam, ezt nagyon szépen sikerült megoldani a játékban, ugyanis egyrészt a mesterséges intelligencia nagyon jól segít minket (tárgyakat és varázslatokat is használnak társaink, továbbá ha beállítottuk, milyen módon harcoljanak, tényleg annak megfelelően, a legtöbb segítséget nyújtva küzdenek), másrészt a gombok jól lettek kitalálva – két gombbal harcolunk, másik két gombbal vagy segítőinket irányítjuk vagy például gyógyítást kérhetünk a csapat gyengélkedő tagjaira. A segítők irányítása a Connect parancs segítségével történhet, amit használhatunk harc közben is (ilyenkor az X és Y gombokra egy-egy képességük vagy varázslatuk parancsa állítható be), vagy éppen azon kívül is, amikor kincsesládákat nyitogatunk vagy éppen beszélgetünk. (Rico képes az állatokkal is beszélgetni, akik sokszor jó tanácsokat adnak!) Sajnos a menüben nekünk kell viszont felruházni csapattagjainkat, ráadásul egyenként! Míg minden mást sikerült félautomatára megcsinálni és megkerülni a felesleges menüben lépegetést és a casual játékosok számára unalmas és fárasztó testre szabást (pontosztogatás, új megtanulható dolgok stb.), addig éppen egy ilyen "apróságot" kell kézzel vezérelnünk.

Hirdetés, megtekintéséhez Flash lejátszó szükséges.

Összességében elmondható, hogy a játék alapkoncepciója nagyon jó, bár a történet kissé fura, de legalább hangulatos. Ötletes megoldások övezik, ráadásul annyira pergő a harc közbeni akció, hogy pihenni nincs időnk. Sajnos az átvezető részek és a szerepjáték beszélgetős, történetmesélős része nagyon gyenge, mivel alig pársoros mondanivalójuk akad az NPC-knek és a szinkron, valamint a párbeszédek elég alacsony színvonalat képviselnek, ráadásul ott vannak a néma jelenetek is. Cserébe viszont vannak mellékküldetések és titkos pályák, valamint ötletes fordulatok a sztoriban. Az irányítás üde színfolt és dicséretes megoldásokkal van tele, a hangulat rendben van, a zene jó, a csapatmegoldás elfogadható. El lehet tölteni vele számos kellemes órát, de ne várjunk tőle komolyabb történetet vagy igazi kihívást (azért a boss fightok kemények tudnak lenni, de a többi, csapatban folytatott harc igazán nem megerőltető). Vannak benne ötletes és jó megoldások, amit néhány baki és rossz elgondolás kísér, összességében azonban ez a játékélményt nem csorbítja. Nem egy Final Fantasy, azonban ajánlott mindenkinek, aki szereti az RPG-ket és a japán mangák világát.

Értékelés: 7/10

A játékot az ÜberKonzoltól kaptuk tesztelésre.

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »