Artis Impact – betekintő

Az utóbbi időben a solo developer projektek kifejezetten jó játékokat termeltek ki. Elég az olyan zseniális projektekre gondolni, mint az Animal Well vagy a Creature Keeper, vagy épp a komolytalan mégis végtelenségig szórakoztató Megabonk. Mas játéka, az Artis Impact, már az első videó alapján érezteti, hogy ez a játék valami különleges. A külsőségek alapján ismerős RPG és visual novel ötvözet, de a prezentáció, a karakterek dialógusa, háttere és az opcionális tartalmak révén egy sajátos, kilencvenes éveket idéző kaland bontakozik ki.
A történet középpontjában Akane áll, aki épp egy rendkívüli utazás küszöbén áll. A játék egyik legnagyobb erénye, hogy teret ad Akane természetes fejlődésének, miközben Bot nevű társával való dinamikája remek platformot ad a narratíva haladásának. A játék első órái egyszerűek és karakterközpontúak. Az új helyszínek tudatosan érkeznek, az NPC-k nem töltelékként vannak jelen, és a fordulatok többször váratlanul érkeznek. A szöveg pillanatok alatt vált komolytalanról őszintére, és amikor igazán betalál, az egész kifejezetten szerethető, szinte meghitt hangulatot teremt Akane körül.
A harmadik felvonás már kevésbé erős. A felépített tempó ugyan nem omlik össze, de néhány város és dungeon olyan érzést kelt, mintha hiányozna belőlük az utolsó simítás vagy az előző fejezetekben látott lezárások. Látszik, hová szeretne kifutni egy-egy jelenet, de végül nem sikerül azt a lezárást kiviteleznie. Az összkép ettől még működik: a világ meleg, kissé különös, és nem fél csendben maradni, ha arra van szükség. A finálé hat a legjobban összecsapottnak, olyannyira, hogy azt az érzést kelti, hogy a fejlesztő egy DLC lezárással szerette volna befejezni a játékot, ami soha nem érkezett meg.
Az Artis Impact igazán akkor működik igazán, amikor letérünk a fő csapásirányról. Amikor elbeszélgetünk olyan NPC-kkel, akiket elsőre figyelmen kívül hagynánk, meglátogatunk egy helyszínt különböző időpontokban, vagy akár interakcióba lépünk a környezet olyan darabjaival, amik csak háttér díszletnek tűnnek, akkor a játék rendszerint reagál erre valamilyen módon. Ezek az apró ”kitérők” ritkán hatnak ki a játék fő történetére, de a világépítés mélységét rendkívül jól mutatják.
A legemlékezetesebb jelenetek kifejezetten ezek a közeli, személyes pillanatok voltak, és olyan oldalát mutatták meg Akane és Bot kapcsolatának, amely a küldetések során sajnos egyáltalán nem kap szerepet. Egy véletlenszerű mellékküldetés, ami végül egy zsákban az utcára hajítva végződik és az ehhez hasonló abszurd, váratlan pillanatok adják a játék sava-borsát.
A harcrendszer papíron klasszikus, körökre osztott felállás, letisztult mechanikákkal. Az első órában még érezhető a kihívás, különösen a ritka mentési lehetőségek miatt. Később azonban a balansz kibillen. A fegyverfejlesztés túl bőkezűen bánik a pénzzel, és ha egy csak egy minimálisan foglalkozunk a fejlesztéssel és tréninggel, Akane hamar egy ütéssel bárkit kivégző harci gépezetté válik. A késői boss harcok látványos felvezetést és egyedi zenét kapnak, viszont az addigra kellően felszintezett Akane számára nem jelentenek majd nagyobb fenyegetést, és néhány kör alatt elesnek.
A prezentáció a játék egyik legerősebb pontja. A pixel art környezetek kézzel rajzolt képregénypanelekkel, illetve néhol stilizált fényképekkel keverednek, és az összhatás olyan látványvilágot eredményez, amit sajnos ritkán látni manapság. Ezek az apró pixel animációk rendkívül feldobják még a hétköznapi cselekvéseket is, mint egy szekrény kinyitása, egy tréning befejezése, vagy a harcok utáni ünneplés mind saját, kis vizuális hangsúlyt kap. Ezek az apróságok adják meg a világ kifejező erejét anélkül, hogy megtörnék a tempót.
Mindezeket összevetve, az Artis Impact olyan, mint egy sorozat első kötete: érezni benne az alkotói hangot és az erős alapokat. A történet szerethető, a mellékszálak pedig maradandó, emlékezetes pillanatokat tartalmaznak, és Akane valamint Bot kapcsolata valamennyire képes kompenzálni a játék gyengébb történeti részeit. Ha valaki precízen kiegyensúlyozott RPG-t keres, talán csalódni fog, de aki egy karakterközpontú, könnyed, régimódi RPG-re vágyik, ahol érdemes letérni az útról és odafigyelni a játékvilágra, melyben egy-egy abszurd jeleneten vagy párbeszéden keresztül, el lehet merülni, annak az Artis Impact egy remek élmény lesz.







