Mint a legtöbb évek vagy akár évtizedek óta fenálló sorozat, a Resident Evil esetében se volt elkerülhető, hogy az eredeti részek lefektett alapjai után új irányba vigyék el a készítők ismert címűket. A vérfrissítés, a megújulás azonban nem ördögtől való, a technológia, vagy akár a trendek változásával az újdonságok bevezetése a játékfejlesztés velejárója. A kérdés ilyenkor csak az, hogy eközben a készítők képesek-e úgy egyensúlyozni, hogy sorozatuk ne veszítse el identitását, s megtartsa azt az alapvető esszenciát, amitől korábban játékuk az volt, ami. A Resident Evil 6 demója azonban kiváló lehetőség arra, hogy mindezt eldöntsük.

Az októberre datált túlélő-horror termékmintáját jelenleg csak a Dragon's Dogmát májusban megvásárló játékosok próbálhatják ki. A demó mindhárom játszható hős kampányából ízelítőt ad, így lehetőségünk nyílik, hogy Leonnal, Chris-szel, vagy az új szereplővel, Jake-el is végigverekedjük magunkat a zombik hadán. A különálló kampányok egyenként húsz perces bemutatói hamar bizonyítják, az egyes küldetéssorozatok eltérő stílusú játékokat takarnak. Ebből a szempontból a Leon S. Kennedy-féle szál ígérkezik a legígéretesebbnek, már csak azért is, mert ennek a szekciónak van egyedül olyan hangulata, ami a klasszikus Resident Evil atmoszférát idézi. Az első néhány, hangulatos, feszültségteli perc után azonban hamar unalomba fullad a misszió. Túlságosan lineáris, a későbbiekben pedig teljesen kiszámítható feladatot kell teljesítenünk, és a tempó lassúsága csak arra ad lehetőséget, hogy alaposan megismerkedjünk a hatodik rész újdonságaival, ilyen rövid idő azonban nem elég arra, hogy bele is éljük magunkat.

Ezzel szemben a Chris Redfield-féle vonal már sokkal pergősebb, akciódúsabb arcát mutatja. Tulajdonképpen egy Resident Evil 6-ba oltott Gears of Warral van dolgunk, ahol az adrenalinpumpáló lövöldözésen van a hangsúly. A kínai Lanshiang tetőin játszódó pályaszakasz alatt a BSAA-s Piers Nivans nyújt segítséget (mindegyik karakter kap maga mellé segítőtársat), amire egyébként szükségünk is lesz, mert itt találkozunk majd először az egyik új ellenféllel, a J’avo-kkal. Ez a küldetés ad először ízelítőt abból, hogyan működik, és mennyire hasznos újdonság lesz a közelharc előtérbe helyezése, de utalást kapunk arra is, hogy a teljes játékban majd Skill Pointok segítségével fejlődhetünk. Itt szembesülünk először az életerő-rendszer változásával is. Az új szisztéma szerint már egységekre van bontva a teljes életerőcsík, az egyes szakaszokon belül pedig nyugisabb időszakokban újratöltődik életünk. Ha teljesen szeretnénk meggyógyítani hősünket, akkor ismét a gyógynövényeket (a különböző növények kombinálhatóak lesznek) hívhatjuk segítségül, amiket ezúttal már egyetlen gombnyomással elérhetünk. Szintén fontos szerep jut a gyűjtögetésnek is, a lelőtt ellenfelek által eldobott lőszerutánpótlások ugyanis kevésnek fognak bizonyulni egy-egy új hullám előtt, éppen ezért minden egyes szakasz alatt célszerű alaposan körbejárni a megtisztított területeket.

A harmadik küldetés az akciót a háború sújtotta kelet-európai Edoniába helyezi, ahol Jake Muller és Sherry Berkin próbál menekülni az őket üldöző, könyörtelen Ustanak elől, amely a Resident Evil 6-ban bemutatott új, bio-organikus fegyverek egyike. Az ifjabb Wesker cselekményszál látványos képsorokkal indít, de hamar kiderül, hogy egy teljesen ötletteln, hamar unalomba fulladó mini-bossharcba csöppentünk, ahol végül a jól ismert olajhordók robbantásával telik el a demó játékidejének jelentős hányada.

A Resident Evil 6 demója rávilágított, a Capcom valóban hatalmas vállalkozásba vágta a fejszéjét. Monumentális történetet igyekeznek elmesélni, amihez különböző játékstílusokat hívnak segítségül, azonban a technológia hiába szolgálja hűen a filmszerű élményt, ha cserébe a játékélmény teljesen háttérbe szorul, s mindvégig azt várjuk, mikor jár át minket újra a nosztalgiahangulat. Ha viszont elfogadjuk, hogy a bevezetőben említett vérfrissítés nem csak technológiai oldalról közelíthető meg, hanem a vásárlók igényeit is figyelembe kell venni, akkor talán könnyebben megértjük, hogy a Capcom más irányba viszi el a franchise-t. És pont emiatt a monumentalitás miatt felesleges a demó alapján ítéletet hirdetni, a Resident Evil 6-ban ugyanis meg van a potenciál, de a nagyon rövid szekciókból álló kampányok ízelítői ezúttal kevésnek bizonyultak, hogy megmutassák valódi arcukat.
» Resident Evil 6 x Left 4 Dead 2 gameplay trailer
» Resident Evil 6 és Left 4 Dead 2 keresztezés
» Resident Evil 6 - Konzolokra is jön a Siege mód
» Resident Evil 6 - Új multiplayer mód jön
» Resident Evil 6 - Kiszivárgott PC-s dátum és gépigény
» További Resident Evil 6 hírek és képek...
Új hozzászólások írásához először be kell jelentkezned (ezt az oldal jobb felső sarkánál teheted meg). Vagy ha még nem tetted meg, regisztrálnod kell magadat. A regisztráció ingyenes, és segítségével hozzáférhetsz az oldal és a fórum további szolgáltatásaihoz is. A fórum és a magazin ugyanazt a regisztrációs adatbázist használják, így egyetlen regisztrációval rögtön mindkettő használatához kapsz hozzáférést.
RegisztrációBejelentkezés
A Leon-szál izgalmasan indul, aztán ellaposodik, Chris-vonal az akciókedvelõk terepe lesz, Wesker Jr. (Jake) részt pedig nehéz belõni, mert ott ugye bossfight volt. Ha régi részek rajongója vagy, akkor csalódás, ha már az új érán nevelkedtél, nem fog meglepetést okozni. De október még messze van :)
Kíváncsi leszek hogy lesz megoldva ez a történet vezetés mert 3 karakter 3 különbözõ játékstílust megszokni kicsit nehéz lesz/lenne.
-
HTC 8X - Teszt
-
2015-ben jön az Assassin's Creed-film
-
Ride to Hell: Route 666 trailer és képek
-
Batman: Arkham Origins - Deathstroke is játszható lesz
-
Pikmin 3 - Július végén kerül boltokba
-
Augusztusban jelenik meg a The Wonderful 101
-
The Last of Us - Videónapló, játékmenet ízelítők, friss képek
-
Gran Turismo 6 - Újabb kedvcsináló
-
Alien Fear - A jövőben Alien Rage néven
-
Wii U-ra is megjelenik a Yakuza 1 & 2 HD
-
Gears of War: Judgment - Júniusban jön a Lost Relics
-
Remember Me sztoritrailer
-
Infinite Crisis - Gaslight Joker is színre lép
-
Ratchet & Clank: Q-Force - Jövő héten jön a PS Vitás verzió
-
The Incredible Adventures of Van Helsing - Ilyen lesz a menedékünk
-
Metal Gear Rising: Revengeance - PC-re is elkészül
-
Grand Theft Auto V - Négy új kép
-
Killzone: Mercenary - A háború a Te üzleted
-
The Elder Scrolls Online - Videónaplón a felfedezés
-
DriveClub - Újabb képeken a MotorStorm alkotóinak új játéka





































Itt az lesz hogy 1 karaktert kiválasztasz és azzal játszod végig vagy váltakozások lesznek majd egyik küldetés itt másik már mással lesz ?