Oldal kiválasztása

A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken – Filmkritika

A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken – Filmkritika
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Karib-tenger kalózai az évezred elején az egyre laposodó kaland- és kalózfilmek világába hozott némi vérfrissítést, azonban a negyedik részre teljesen kifulladt Jack Sparrow.

A Karib-filmek első része személyes kedvencem, sőt, a második felvonást is a nyugodtan kiemelhetjük a zsáneren belül, a sorozat hanyatlása azonban egyértelműen mefigyelhető volt. A tendencia sajnos nem állt meg, a mélypontot jelentő harmadik rész után mégis naivan reménykedtem benne, a szereplőgárda és a rendező lecserélésével valóban új színt és lendületet kaphat a Disney mostanra külön franchise-a, de Jack Sparrow sajnos elfáradt, ahogy a történetírók, és maga a sorozat is.

 

A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken cselekménye alapvetően a fiatalság forrása körül forog, amit többek között a spanyol armada, a Barbossa vezette brit hajóhad, Feketeszakáll, a kalózok réme, és lánya, Angelica, valamint természetesen Jack Sparrow kapitány is szeretne megtalálni. A szálak összefonódása ezúttal szinte teljesen elmarad, a készítők ugyanis a Keira Knigthley-Orlando Bloom páros hiányát Depp és Penelopé Cruz szerelemmel és árulással, átveréssel és cselszövésekkel teli kapcsolatával igyekeznek pótolni, de pont annyira üres, és mesterkélt kettejük kapcsolata, mint a Feketeszakáll-Barbossa közötti bosszú felvezetése, és annak várva várt végkifejlete. A történet közel 140 perce azonban ettől még tartogathatna meglepetést, csakhogy nem teszi. Az egyes jelenetek elnyújtottak, unalmasak, és gyakorlatilag töltelékként igyekeznek minket a végkifejlet felé sodorni, mely pont annyira kiszámítható, és összecsapott, mint a látványos akciórészek.

 

Rob Marshall rendező ugyanis bizonyította, az akció rendezéséhez egy fikarcnyi készsége sincs. A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken a sorozat első olyan darabja, melyben lényegében nincs tengeri csata, az összecsapások végig a szárazföldön játszódnak. Egyedül talán a jól megkomponált londoni nyitójelenetet lehetne kiemelni, ami akár még izgalmas, a sorozattól elvárt szintet sejteti, de a negyedik rész nagyon hamar leül, és nagyon hamar felejthetővé válik, pont annyira, mint újonnan érkezett karakterei, köztük Ian McShane Feketeszakálljával, aki pont annyira tűnik a film alatt gonosznak, és veszélyesnek, mint Zuckenberg Beast nevű pulija.

 

A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken a sorozat eddigi leggyengébb próbálkozása, és bár Sparrow karaktere még mindig képes elvinni a  hátán a filmet, azért az végig látszik, hogy Depp is csak sodródik az árral, és a szokottnál egy fokkal haloványabb a szerencsétlen kalóz szerepében. De ez édeskevés, ahogy a 3D is, mely lényegében olyan, mintha nem is lenne, így elég hamar megfogunk feledkezni róla, hogy  térhatású vetítésre váltottunk jegyet.

 

Értékelés: 5/10

Translate »