Oldal kiválasztása

Dirt 5 – Játékteszt

Dirt 5 – Játékteszt85% XP85% XP

A Dirt sorozat jó néhány éves múltra vezethető vissza, sokan úgy gondolják, hogy a harmadik rész volt a sorozat csúcspontja még 2009-ben. Jelenleg a Forza sorozat egyértelműen az autós játékok koronázatlan királya, és három epizód után sokáig úgy tűnt, hogy a Dirt sorozat teljesen kihalt, azonban 2017-ben, nyolc évvel az előző kiadás után, ismét életjelet adott magáról a következő számozott folytatással. A kritikusok szerint a Dirt 4 egy üde színfolt lett valahol az Arcade és a Szimulátor játékok között, azonban a játékosok kissé felemásan fogadták.

A CodeMasters az elmúlt három évben sem tétlenkedett, és idén, ebben a vírussal teli időszakban elhozták nekünk a következő számozott folytatást. Számomra a Dirt 5 teljesen fű alatt érkezett, nem csak azzal nem voltam tisztában, hogy pontosan mit kéne tőle várnom, de még azzal sem, hogy november 6-án érkezik. Ehhez képest, olyan kellemes csalódásban volt részem, mikor először felbőgött a motor, hogy alig győztem összekaparni az állam a földről.

A legelső kellemes meglepetés az első indításkor jött velem szembe, mikor is a játék PS4-en megkérdezi, hogy 30 képkockával és szebb grafikai beállítások mellett szeretnénk játszani, vagy 60 FPS-sel, de valamivel visszafogottabb látvány elemekkel. Nem sok játék ajánlja fel ezt a lehetőséget, még itt a generációváltás küszöbén sem, illetve felveti azt a kérdést, hogy PlayStation 5 konzolokon, ez a beállítás, hogy fog kinézni.

Térjünk át azokra a dolgokra, amik egy autós játékban a legfontosabbak. A járművek hangjai szerintem több, mint rendben vannak, sőt, némelyik olyan bitangul durozsolt, hogy zene volt füleimnek. Ezzel ellentétben a törésmodellek kifejezetten csalódást keltőek voltak, úgy is mondhatnám enyhe túlzással, hogy nincsenek. Na jó, ebben a formában ez nem igaz, kicsit be tud horpadni a járgány eleje, illetve hátulja, valamint a szélvédő és az ablakok képesek megrepedni, betörtni, de valahogy mégsem az igazi. Már már hiányzott az, hogy elvétettem egy kanyart, és egy nagy erejű ütközésnél az autó nem lett totálkáros, ezzel bukva az adott futamot.

Játékmódok tekintetében nincs szégyenkeznivalója a Dirt 5-nek. Megkapjuk a klasszikus Career módot, amely tulajdonképpen a játék sztori módja, egy nagyszerű stílusú narrátor vezet minket végig a történeten, míg mi, versenyzők prüóbáljuk a lehető legjobb helyezést a világ minden pontján elhelyekedő versenypályákon. Amennyiben már profi pilótává váltunk, természetesen van lehetőségünk részt venni Online futamokban, más játékosok ellen, hogy bebizonyítsuk, hogy valóban mi vagyunk az aszfalt fenegyerekei. Ezen felül pedig, véleményem szerint a legszórakoztatóbb a Playgrounds játékmód, ahol mások, vagy akár saját magunk által készített pályákon tehetjük próbára, reflexünket és vezetési tudásunkat. A Track Mania pályát mindenkinek szívből ajánlom, zseniális.

A Dirt 5 egy kiváló játék lett, amely kirángatja az autók szerelmeseit a Forzával és Need For Speed-del teli hétköznapokból. A lehetőségért hatalmas köszönet a játék hazai forgalmazójának, a Magnew Kft.-nek, akik biztosították számunkra a tesztpéldányt.

Értékelés

85%

Összefoglaló A Dirt 5 nem egy hibátlan játék, talán nem is a legszebb autós játék, de elképesztően szórakoztató. A hangok teljesen rendben vannak, a törés modellen még lehetett volna csiszolni, de a rengeteg autó, pálya és személyreszabhatósági lehetőség kárpótol az apró hiányosságokért, amiket valójában addig nem nagyon vesz észre a játékos amíg játszik, csupán miután kikapcsolta a konzolt, és visszagondol az eltöltött órákra.

85%
Translate »