Star Trek Online fejlesztői napló és trailer
Újabb fejlesztői napló érkezett a februárban rajtoló Star Trek Online-ról, melyben a fejlesztők a játékmenet változatosságaira próbálnak rámutatni.
További részletekÚjabb fejlesztői napló érkezett a februárban rajtoló Star Trek Online-ról, melyben a fejlesztők a játékmenet változatosságaira próbálnak rámutatni.
További részletekAz Activision közzé tette a múlt hét kedden megjelent Modern Warfare 2 első öt napi eladási eredményeit, és egyéb, főként a LIVE-ot érintő adatait. Csupa-csupa rekord!
További részletekAz IO Interactive Kane & Lynch 2: Dog Days címen hivatalosan is bejelentette az első rész folytatását, mely 2010-ben fog megjelenni, PC mellett konzolokra is.
További részletekChris Taylor, a Gas Powered Games fejese egy nyílt sajtólevélben jelentette be, megegyeztek a Square Enix-szel, így 2010 tavaszán fog megjelenni a tavaly ősszel bejelentett folytatás.
További részletekEurópai megjelenése előtt tesztelhettük a két évvel ezelőtt debütált Assassin’s Creed folytatását, melyben egy komoly időbeli ugrással a középkori Firenze városában kell majd bérgyilkosként érvényesülnünk.
További részletek