Manairons – betekintő

A Manairons a Jandusoft és a 3Cat közös projektje, egy 3D-s akció-platformer, amely a Pireneusok világába kalauzol minket. Az alaptörténet rendkívül egyszerű: adott egy földbirtokos, aki a mágikus „canut” segítségével átvette az irányítást, aki átvette az irányítást egy bájos kis falu felett, nekünk pedig az lesz a feladatunk, hogy szembeszálljunk vele.
A történet középpontjában Nai áll, aki különleges kapcsolatban áll a játékossal: egy mágikus esszencián keresztül kötődik hozzánk, mintha mi magunk is részesei lennénk a világának. A cselekmény szerint Llorenc, a Manaironok uralkodója birtokolja a mágikus canutot, amely túl nagy hatalmat biztosít számára. Nai egy számára nem tetsző urakodói parancs elhatározza, hogy elmenekül Vilamont falujából.
A Manairons alapvetően egy ügyességi és logikai elemekre építő platformer. Klasszikus értelemben vett tutorial nincs, a fejlesztők inkább fokozatosan vezetik be a különböző mechanikákat. Kezdetben csupán ugrani és guggolni tudunk, majd ahogy haladunk előre, megtanuljuk például a kapaszkodást és a falmászást is, bár a mászás néha kissé pontatlannak érződik.
Később megjelennek az ellenséges Manaironok is. Ekkor kap szerepet Nai mágikus furulyája, amely fegyverként is szolgál. A furulya nemcsak harc közben hasznos, ugyanis különféle interakciók során is kulcsszerepet kap majd. A használatakor megjelenő vizuális effektek és a kiugró hangjegyek kifejezetten hangulatosak. A játék ezen a területen is alkalmazza a folyamatos tanítását, és új mechanikák bemutatását, mint a platformingnál, csak ez esetben az újabb ellenségtípusok megjelenésével a kitérést és a blokkolást fogjuk elsajátítani. A rendszer jól átgondolt, nem zúdítja ránk egyszerre az összes mechanikát, hanem lépésről lépésre bővíti az eszköztárunkat.
Egy alapvetően egyszerű inventory-rendszerben követhetjük a gyűjthető tárgyakat, amelyeket a pályák különböző pontjain rejtettek el a fejlesztők. Ezek megszerzése gyakran komoly fejtörést igényel, és az esetek többségében nem kapcsolódik a fő történetszálhoz, így, ha mindent be akarunk gyűjteni érdemes lesz mindenhol jól körbe nézni. Az inventory-ban láthatjuk a megtanult dalokat is, amelyeket a furulyán játszhatunk el, valamint az aktuális és teljesített küldetéseket.
A játék egy egyszerű életerőrendszerrel operál: sérülhetünk harc közben, illetve a veszélyes akadályoktól, mint az egércsapdák, forró platformok és persze a rozsdás szögek. A nagyobb fejtörők után elhelyezett ellenőrzőpontokon Nai leül egy fotelbe, elmenti a játékot, és teljesen visszatölti az életerejét.
A grafikai megjelenítés stílusos, az atmoszféra pedig rendkívül hangulatos. A látványvilág egy nagyon szép világba enged betekintést, amit fogoz a pályák okosan kialakított dizájnja és részletgazdagsága. Pókhálók, árnyékok, gondosan elhelyezett tárgyak teszik hitelessé ezt a fantasy világot.
A zenei aláfestés tökéletesen illeszkedik a játék hangulatához, a hangeffektek pedig arányosak a tárgyak és karakterek méretével. Az egércsapdák hangja például minden alkalommal képes meglepetést okozni.
Összességében a Manairons egy kiemelkedő 3D-s akció-platformer. A műfaj kedvelőinek szinte kötelező darab, de azok sem fognak csalódni, akik ritkábban kalandoznak ezen a területen. A látvány, a gondosan felépített történet és a fokozatosan kibontakozó játékmenet együtt egy emlékezetes utazást kínálnak. Még akkor is, ha egy-egy nehezebb résznél többször is visszaesünk a kezdő pontra, a kitartás végül meghozza gyümölcsét, és az élmény egésze rendkívül szórakoztató.





