Oldal kiválasztása

Assassin’s Creed III – Havonta jönnek majd a DLC-k

Assassin’s Creed III – Havonta jönnek majd a DLC-k
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A CVG-nek adott interjút a Ubisoft Annecy vezetője, Damien Keiken, aki elmondta, az ősszel megjelenő Assassin’s Creed III-hoz havonta érkeznek majd a különböző kiegészítések.

Keiken az interjúban megerősítette, az Assassin's Creed III megjelenését követően havonta érkező DLC-kel tartják majd fent a játék iránti érdeklődést. Ezek többsége a multiplayer módot bővíti majd, a játék online porciója ugyanis felölei az Abstergo történetét, így méretét tekintve akár egy külön játékként is megállna a helyét.

Ahogy a karakterünk fejlődik, úgy nyílnak majd meg előttünk korábban elérhetetlennek tűnő videóbejátszsások és feladatok. Ezeket minden hónapban frissíteni fogják, mégpedig a fent említett letölthető bővítmények segítségével.

 

Az Assassin's Creed III PC-s premierjére november huszonharmadikán kerül sor, míg az amerikai függetlenségi háború korában játszódó, új főhőst felvonultató játék konzolos (PlayStation 3, Xbox 360) változatai október harmincegyedikén mutatkoznak be. A játékról írt előzetesünket itt olvashatjátok.

Translate »