Oldal kiválasztása

FRISSÍTVE: E3 2012 – Assassin’s Creed 3: Liberation bejelentés

FRISSÍTVE: E3 2012 – Assassin’s Creed 3: Liberation bejelentés
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Game Informer aktuális számában lepleződött le a PlayStation Vitára készülő Assassin’s Creed 3: Liberation, ami a nagygépes változattal egy időben, október végén mutatkozik majd be.

Beigazolódtak a szóbeszédek, s a UbiSoft valóban Assassin's Creed játékot készít PlayStation Vitára, nemrég ugyanis formálisan is bemutatkozott a Assassin's Creed 3: Liberation.

 

A játék helyszíne New Orleans lesz, a történet pedig ugyanabban a periódusban játszódik majd, mint az Assassin's Creed III, vagyis 1765-1780 között, a francia és az indiánokkal folytatott háborúk után. A főhős ezúttal egy női bérgyilkos, Aveline lesz, akinek a mentora egy Agate nevű szökött fegyenc, aki New Orleans-ban a helyi asszaszinok vezetője. A játékmenet hamisíthatatlan Assassin's Creed lesz, s a fejlesztést végző UbiSoft Sofia igyekszik kihasználni a Vita adta lehetőségeket. A játékban semmilyen módon nem kapcsolódunk majd Desmondhoz, viszont lesz multiplayer, valamint itt is komoly veszélyeket rejt a vadon és a mocsárvilág (aligátorok). Az ígéretek szerint töltőképernyő nélkül fedezhetjük fel a játék helyszínét. A megjelenésre állítólag a nagygépes Assassin's Creed III-mal egyszerre, október harmincegyedikén kerül sor.

 

[FRISSÍTÉS]

Befutottak a magazin szkennelt képei:

 

 

[FRISSÍTÉS]

Újabb részletek futottak be:

 

  • A játék egy pontján a Connor és Aveline találkozni fognak
  • Mind az előlapi érintőképernyőt, mint a hátoldali tapipadot használni fogja az Assassin's Creed 3: Liberation
  • A fegyverek között lesz machete, de kapunk pisztolyokat, gránátokat és muskétákat
Translate »