Oldal kiválasztása

Uncharted 3 – Ha a sztori megkívánja, Drake meghal

Uncharted 3 – Ha a sztori megkívánja, Drake meghal
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Evan Wells, a Naughty Dog elnöke a CVG-nek adott interjúban mesélt az Uncharted sorozat lehetséges jövőjéről, melyben nem zárja ki annak lehetőségét, hogy kiírják a sztoriból a jelenlegi főhőst.

Wells elmondta, abszolút nincsenek aggályai afelől, hogy ha a történet megkívánja, akkor megöljék és kiírják az Uncharted sorozat jelenlegi főszereplőjét, Nathan Drake-et. Ugyan határozott tervek még nem születtek meg egy lehetséges negyedik részről, de Wells úgy véli, ha a történet vezetése megkívánja, akkor könnyen megeshet, hogy búcsút intenek Drake-nek. A Naughty Dog elnöke emellett kihangsúlyozta, a cél nem a drámai hatás fokozása lenne.

 

Wells azonban elmondta, jelenleg minden erejükkel azon vannak, hogy még jobban megismertessék a rajongókkal Nathan Drake személyiségét, így annak részletes ábrázolása, illetve az őt körülvevő társak bemutatása a legfontosabb feladat. Példaként Chloét és Elenát hozta fel, akik fontos szereplői voltak a második résznek, s bár a harmadik epizódban is visszatérnek, a hangsúly ezúttal Victor Sullivanen mellékszereplőn lesz, aki Drake mentoraként tűnik majd fel, így a mester és tanítványa kapcsolatot igyekeznek majd hitelesen ábrázolni.

 

A napokban a Naughty Dog vezető designere, Richard Lemarchand is nyilatkozott, aki a játék többjátékos módja kapcsán adott interjút a Gamespotnak. Az interjúban Lemarchand elmondta az Uncharted 3 multiplayer módjának munkálatain már akkor elkezdtek dolgozni, amikor a második rész még meg se jelent.

 

"Rengeteg testreszabható tartalmat adtunk a játék multi módjához, köztük testreszabható karaktereket, szimbólumokat, amiket a klánok használhatnak, és amik megjelennek játék közben is, illetve egy többszintes fejleszthetőségi rendszert, amiből a játékosok in-game pénzzel vásárolhatnak." – mondta Lemarchand.

 

Az Uncharted 3: Drake's Deception november elsején fog megjelenni, kizárólag PlayStation 3-on.

Translate »