Oldal kiválasztása

FIFA 12 – Komoly változásokra számíthatunk

FIFA 12 – Komoly változásokra számíthatunk
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az aktuális OPM magazinnak adott interjút az EA Canada producere, David Rutter, aki elárult néhány apróságot a készülő FIFA 12-ről.

A legújabb számozott FIFA-t hivatalosan még nem jelentette be az Electronic Arts, David Rutter, az új felvonást készítő EA Canada producere azonban az OPM-nek elárulta, az ősszel debütáló új részben rengeteg változást eszközölnek majd, és gyakorlatilag egy teljesen új FIFA-t köszönthetünk majd a FIFA 12 személyében. 

 

Rutter elárulta, hogy maximálisan elégedett volt a FIFA 11-ben bevezetett Personality Plus feature-rel, de úgy véli, a stúdió sokkal többet is kihozhatott volna belőle, így a jövőben erre biztosan nagyobb hangsúlyt fektetnek majd. Példaként említette, hogy ha például egy Peter Crouch alkatú csatárt találunk a támadósorban, akkor nyugodtan számíthatunk rá, hogy ívelt labdákkal operál majd a csapat. A producer szerint az ismert töltőképernyőnek is búcsút inthetünk, amik korábban a bedobások, szabadrúgások és szögletek előtti törte meg a játékmenetet, illetve pillanatok alatt kiválaszthatjuk majd, ki végezze el őket. Több drámát igyekeznek majd belecsempészni a játékba, vagyis nagyobb hangsúlyt fektetnek a fanatikusok kiszolgálására. Például ha egy játékos az előző csapatának otthonában játszik, akkor a szurkolók ki fogják fütyülni, és az ellenfél is agresszívabb lesz vele szemben.

Translate »