Oldal kiválasztása

Assassin’s Creed 2 – PC-s rendszerkövetelmény

Assassin’s Creed 2 – PC-s rendszerkövetelmény
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A reneszánsz Itáliában játszódó Assassin’s Creed 2 PC-s verziója márciusban érkezik a boltokba, így a UbiSoft elérkezettnek látta az időt, hogy az első konkrétumokat is közzé tegye az átiratról.

Pár nappal ezelőtt arról számoltunk be, hogy az eredetileg novemberre tervezett PC-s Assassin’s Creed 2 megjelenése Európában november negyedikére lett datálva, azonban a PC Games munkatársai által közölt dátum kicsit sántít, ugyanis a tengerentúlon március 16-án fog megjelenni Ezio kalandja, mi pedig nem igazán akarjuk elhinni, hogy Európa olyan kedvezményben részesülne, miszerint két héttel korábban kézhez kapjuk a játékot.

 

Az amerikai céldátum mellett az is biztossá vált, hogy a konzolos verzióhoz hasonlóan PC-re is érkezni fog egy "Director’s Cut" és egy Black Edition kiadvány. Előbbi az alapjáték mellett tartalmazni fogja a héten megjelenő The Battle of Flori és a jövő hónapban érkező Bonfire of the Vanities DLC-ket, a doboz pedig 59.99 dollárba fog kerülni. A Black Edition tartalma egyelőre nem ismert, viszont a UbiSoft már megszabta a különleges kiadás árát, így azt 64.99 dollárért szerezhetjük be, mégpedig kizárólag digitális formában.

 

Végezetül a franciák közzé tették a PC-s verzió minimum és ajánlott rendszerkövetelményét.

 

Minimum:

  • OS: Windows XP (32-64 bits), Windows Vista (32-64 bits), Windows 7 (32-64 bits)
  • Processor: Intel Core 2 Duo 1.8 GHZ or AMD Athlon X2 64 2.4GHZ RAM: 1.5 GB Windows XP / 2 GB Windows Vista – Windows 7
  • Video card: 256 MB DirectX 9.0–compliant card with Shader Model 3.0 or higher
  • Sound card: DirectX 9.0 –compliant sound card DirectX Version: DirectX 9.0
  • HDD space: 8Gb
  • Peripherals Supported: Keyboard, mouse, optional controller

Ajánlott:

  • Processor: Intel Core 2 Duo E6700 2.6 GHz or AMD Athlon 64 X2 6000+ or better
  • GeForce 8800 GT or ATI Radeon HD 4700 or better
  • Sound: 5.1 sound card
  • Peripherals: Keyboard, mouse, joystick optional (Xbox 360 Controller for Windows recommended)
  • Supported Video Cards at Time of Release: ATI RADEON X1950, HD 2000/3000/4000/5000 series NVIDIA GeForce 7/8/9/100/200 series
Translate »